Tudták a „csíziót” – dobogós lett mindkét pécskai és a kisiratosi csapat a TUDTAD-döntőben

A Pápaszem a győztes csapat

A Pápaszem a győztes csapat

A múlt hónap utolsó péntekén a pécskai 2-es Számú Általános Iskolát két csapat, a Pápaszem és az Okuláré képviselte Temesváron a Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceum által szervezett TUDTAD – Tudós Tanoda elnevezésű regionális bibliaismereti vetélkedő döntőjében, míg Kisiratosról az Oroszlánok, a Páter Godó Mihály Általános Iskola csapata vett részt.

A pécskaiak első és harmadik helyezésekkel tértek haza. „A Gerhardinumban Kocsik Zoltán igazgató köszöntött minket; 10 órakor tartották a megnyitót, melyen Pál József Csaba püspökatya is tiszteletét tette. A versenyen három feladatsort kellett megoldanunk egy óra alatt. Jól megfontolt időbeosztással az első feladatsort 15, a másodikat 20, míg a harmadikat 25 perc alatt sikerült megoldanunk. A fogalommagyarázat tűnt a legnehezebb és legérdekesebb feladatnak is, mivel sok felkészülést és tudást igényelt. Az írásbeli feladatokat kis szünet követte, hogy előkészüljünk a színdarabokra. Kihasználva az időt még egy rövid kis főpróbát is tartottunk. A mi csapatunk Jézus feltámadását adta elő. Minden csapat kreatívan oldotta meg a kiválasztott jelenet színre vitelét, ki énekkel, ki tánccal, és még bábelőadás formájában is láthattuk a kánai menyegzőt. A munka után nagyon finom ebédet fogyasztottunk az iskola étkezdéjében” – számolt be a pécskai Köles Réka.

Pécskaiak a Gerhardinum udvarán

Kis szünet után következett a díjkiosztón, amelyen első díjat adtak át a „pápaszemeknek”, míg a másik pécskai csapatot harmadik helyezettnek hirdették ki, ami tovább fokozta a pécskai küldöttség örömét. A díjazottak értékes kaptak, a látogatóknak még egy városnéző séta is belefért a hazaindulás előtt.

Harmadik lett az Okuláré

A Pápaszem csapat tagjai: Köles Réka, Lantos Nándor, Rab Martina, Hajas István; az Okulárét a következő diákok alkották: Tóth Áron, Tóth Ákos, Oláh Erika, Vörös Viktória. Irányító tanárok: Bella Rozália, Kocsik Imre, Köles Katalin.

Második lett Kisiratos

A dobogó köztes fokát, a második helyet a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola csapata, az Oroszlánok szerezte meg.

 

A rovatból ajánljuk:

Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
A vadászegylet szerint az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent a ragadozók miatt.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.
Nem kér a válaszadók többsége a szerencsejátékokból
Az online konzultáción résztvevők közel 80 százaléka ellenzi a játéktermeket.