Vasárnap Aradon vetítik a Mosta vagy soha! című filmet

Május 12-én, vasárnap 18 órától az aradi művészmoziban (Arta) vetítik a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet.

A Vándormozi szervezésében Erdély több településén vetítették már nagy sikerrel Lóth Balázs 2024-es filmjét, ezúttal Arad is az állomások közé került.

A Most vagy soha! egy magyar történelmi kalandfilm, amelynek témája Petőfi Sándor és a márciusi ifjak részvétele a pesti forradalomban, 1848. március 15-én. A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk írta Rákay Philip és Szente Vajk közreműködésével.

Az aradi vetítésre a belépés ingyenes.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.