Rablóbandára csaptak le aradi és hunyadi rendőrök

<em>Hír szerkesztése</em> Rablóbandára csaptak le aradi és hunyadi rendőrök

Negyven Arad és Hunyad megyei rendőr – a Temes és Fehér megyei különleges erők segítségével – tartott egy időben hat házkutatást a múlt pénteken a Hunyad megyei Zsilyvajdejvulkánban, ahol azzal gaynúsítottak öt férfit és egy nőt, hogy bűnszövetkezetben két rablást és három betörést hajtottak végre idén július végén-augusztus elején Arad, Hunyad és Krassó-Szörény megyék több településén.

A fiataloknál megtalálták a rablott holmi egy részét, emellett lefoglaltak egy személygépkocsit, mobiltelefonokat és készpénzt.

Alma, Titán és Republic az Aradi Magyar Napokon

<em>Hír szerkesztése</em> Alma, Titán és Republic az Aradi Magyar Napokon

Az idei Aradi Magyar Napok nyitó hétvégéjén három koncerttel hangolódhat rá a közönség az október 6-ig tartó szórakoztató, kulturális és hagyományőrző rendezvénysorozatra. Szeptember 28-án, pénteken délután először a magyarországi Alma együttes szórakoztatja a kisgyerekeket és a családokat, kora este, hat órától a szászrégeni Titán zenekar a rock műfajt kedvelőknek játszik, este nyolctól pedig soksok év után – az énekes-frontember Cipő, azaz Bódi László halála óta először – visszatér Aradra a Republic!

Gólzáporos pályaavatót játszott az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Gólzáporos pályaavatót játszott az UTA

Az újonc Farul vendégeskedett a felújított Motorul-pálya első tétmérkőzésén, szombat délben Aradon, de a múlt heti lehengerlő formáját – szerencsére – Konstancán hagyta a tengerparti gárda. A másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában rendezett találkozó 7. percében ugyanis már vezetést szereztek az aradiak, jelezve: igyekeznek betartani Ionuț Popa vezetőedző utasítását, és „halál komolyan” venni, hogy a két év szünet után tényleg hazai környezetben játszhatnak rendezőként.

Több mint 60 ezren tüntetnek a kormány ellen

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 60 ezren tüntetnek a kormány ellen

Több mint hatvanezresre duzzadt a bukaresti Victoriei téren tüntető tömeg. Újabb dulakodás tört ki a csendőrök és demonstrálók között.

Amikor 21 órakor a diaszpórában élők tüntetésén részt vevők egyszerre elkezdtek világítani telefonjukkal, miközben a román himnuszt énekelték, a demonstrálók egy csoportja agresszívan nyilvánult meg, ezért a csendőrök ismét könnygázt vetettek be. A bukaresti katasztrófavédelem tájékoztatása szerint eddig 172-en szorultak orvosi ellátásra. Kilenc személyt szállítottak kórházba, közülük ketten csendőrök.

Holttestet emeltek ki a feltóti víztározóból

<em>Hír szerkesztése</em> Holttestet emeltek ki a feltóti víztározóból

Péntek délután három óra körül értesítették az Arad megyei katasztrófavédelmet, hogy a feltóti víztárolóban elmerült egy férfi, és többé nem jött fel. A borosjenői tűzoltóság búváregységeit riasztották az Aradtól 50 kilométerre északkeletre fekvő településre, akiknek egy 240 hektáros vízfelületet és 4-től 16- méterig terjedő mélységet kellett „átfésülniük”. A búvárok valamivel hat óra előtt megtalálták a holttestet: egy 28 éves férfi a szerencsétlánül járt áldozat, a baleset körülményeit még vizsgálják.

Egy halott és öt sérült a nagylaki balesetben

<em>Hír szerkesztése</em> Egy halott és öt sérült a nagylaki balesetben

Súlyos közlekedési baleset történ csütörtökön Nagylakon, a város Arad felőli bejáratától az autópályára vezető 7G jelzésú, országúti rangú terelőúton. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Ford Tranzit típusú haszongépjármű ütközött egy toyota személygépkocsival: előbbinek két, utóbbinak négy utasa volt.

Az ütközésben egy ember meghalt, az áldozatot feszítővágó eszközökkel kellett kiemelni a roncsok közül. Egy 17 éves fiút mentőhelikopterrel szállítottak a Temesvári sürgősségi Kórházba, míg másik négy sérültet három mentőautóval viuttek az aradi sürgősségre.

Pécskán bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést

<em>Hír szerkesztése</em> Pécskán bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést

A tájékoztatás szerint a háztartásoktól minden hónap második hétfőjén (tehát az év végéig: augusztus 13-án, 27-én, szeptember 10-én, 24-én, október 8-án, 22-én, november 12-én, 26-án, december 10-én és 24-én) viszik el a sárga színű kukák tartalmát. Ezekbe a pillepalackok, vagyis a műanyag flakonok és az alumínium (sörös vagy üdítős) dobozok gyűjthetők; a Retim emberei ellenőrzik a kukák tartalmát, és ha más hulladékot találnak benne, nem viszik el, sőt a tulajdonos meg is bírságolható.

Zárva marad a Menyháza környéki turistautak fele

<em>Hír szerkesztése</em> Zárva marad a Menyháza környéki turistautak fele

A hegyimentők szerint a kellemetlenség a tavaly szeptemberi heves vihar eredménye, amikor is a nagy erejű szél fákat döntött ki, megrongálva a túraösvények nagy részét. A hegyimentők a rájuk háruló feladatok nagy részét elvégezték a helyreállítás során, de a nagy fatörzsek feldarabolása és elszállítása az erdészeti igazgatóság dolga lett volna, és azóta sem mindenütt fejezték ezt be.