Gólzáporos pályaavatót játszott az UTA

Az első hazai meccsen az első diadal is megszületett.

Az újonc Farul vendégeskedett a felújított Motorul-pálya első tétmérkőzésén, szombat délben Aradon, de a múlt heti lehengerlő formáját – szerencsére – Konstancán hagyta a tengerparti gárda. A másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában rendezett találkozó 7. percében ugyanis már vezetést szereztek az aradiak, jelezve: igyekeznek betartani Ionuț Popa vezetőedző utasítását, és „halál komolyan” venni, hogy a két év szünet után tényleg hazai környezetben játszhatnak rendezőként.

Rus egy gyors baloldali támadás végén szerezte meg a vezetést, amit Copaci az első félidő hajrájában megduplázott. Kellett is a megnyugtató előny, mert térfélcsere után hamar szépítettek a látogatók, de Copaci nem sokkal később válaszolt a gólra, miként az újabb Farul-találatra is volt felelete, gí az piros-fehérek játékosa mesterhármassal zárta a meccset.

A hajrában a hazaiaknak még három nagy helyzetük volt, így nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, de a szurkolók ezzel az eredménnyel is – de főként a meggyőző játékkal – elégedettek lehetnek.

2. Liga, 2. forduló: UTA–Konstancai Farul 2–0, gólszerzők: Rus (7. p.), Copaci (38., 57. és 79. p.), illetve Tudorică (49. p.), Doumbia (74. p.).

További eredmények: CS Baloteşti–Petrolul Ploieşti 0–3, Academica Clinceni–Bukaresti Daco-Getica 5–0, Energeticianul–Temesvári ASU Poli 2–1, Nagyváradi Luceafărul–Temesvári Ripensia 2–2, Bukaresti Metaloglobus–Bákói Aerostar 1–1, Sportul Snagov–CS Mioveni 2–0, Pandurii Tg. Jiu–FC Argeş 1–1, Temesvári ACS Poli–Dacia Unirea Brăila 2–2, a Chindia Târgovişte–Kolozsvári „U” összecsapást hétfő este rendezik.

Az UTA két meccs után 3 ponttal és 4–4-es gólaránnyal áll a 11. helyen. Vezet az újonc Energeticianul 6 ponttal, utána 4-4 pontja van a Petrolulnak, az Argeș-nek, a Sportulnak, a Ripensiának és a Pandurii-nak.

A következő fordulóban az UTA Brăilán vendégeskedik.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Marius Coman szombat reggel csatlakozik a nemzeti csapat edzésprogramjához a mogoșoaiai edzőközpontban. Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a pótselejtezőt, és ha továbbjut, március 31-én a Szlovákia–Koszovó párharc győztesével vív meg egy helyért az idei világbajnokságon.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.