Ibolya-évzáró bál Zerénden

A Nagyzeréndi Ibolya Néptáncegyüttes évzáró bált szervez november 3-án, szombaton 20 órától a helyi Olosz Lajos Művelődési Házban. Fellépők: a békéscsabai Folk&Roll, az Elek Néptánccsoport, az Ibolya Néptáncegyüttes négy csoportja. Utána zenél a Meteor Együttes, a belépő ára 10 lej.

Szörnyű tragédia: lezuhant a felüljáróról az autó

<em>Hír szerkesztése</em> Szörnyű tragédia: lezuhant a felüljáróról az autó

A rendőrség tájékoztatása szerint a Hegyalja tér felé haladó BMW sofőrje a túlzott sebesség miatt elveszítette uralmát a jármű fölött, és a korlátot áttörve, mintegy kilenc méter magasról a lenti úttestre zuhant. A 24 éves gépkocsivezető és egy 21 éves srác a helyszínen meghalt, egy harmadik utast életveszélyes állapotban húztak ki a roncsok közül, míg a negyedik utas bár súlyosan megsérült, önállóan ki tudott mászni az autóból.

Fejlesztik az infrastruktúrát Szintén

<em>Hír szerkesztése</em> Fejlesztik az infrastruktúrát Szintén

A Kisjenőtől keletre fekvő település elöljárója elmondta: a községközpontban, Szintén három utcára került aszfalt, ami 2,5 kilométert jelent. A közigazgatásilag hozzá tartozó Szapáryligeten és Ágyán pedig két-két utcát (2,5 km-t, illetve 2,2 km-t) aszfaltoztak le, továbbá a helyi tanács önerőből két-két utcavéget is megjavíttatott, ahol eddig földút volt.

Hatvan éve végezték ki a Szoboszlay-per áldozatait [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Hatvan éve végezték ki a Szoboszlay-per áldozatait [AUDIÓ]

Az 1956-os magyarországi forradalom leverését Romániában is megtorlások követték. A diktatúra megdöntésére irányuló törekvésekkel szimpatizáló értelmiségieket nemzetiségre való tekintet nélkül meghurcolták. Emellett a román államhatalom és a titkosrendőrség etnikai feszültségek szítására, a magyar közösségnek állambiztonsági veszélyként való beállítására is használta a leszámolást. Az egyik legnagyobb koncepciós per a Szoboszlay-per. Idén szeptember elsején volt 60 éve, hogy a 10 fővádlottat kivégezték. Sírhelyük ma sem ismert.

„Isten időzítése, hogy itt vagyok” [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> „Isten időzítése, hogy itt vagyok” [AUDIÓ]

Az 1956-os magyarországi forradalom leverését Romániában is megtorlások követték. A diktatúra megdöntésére irányuló törekvésekkel szimpatizáló értelmiségieket nemzetiségre való tekintet nélkül meghurcolták. Emellett a román államhatalom és a titkosrendőrség etnikai feszültségek szítására, a magyar közösségnek állambiztonsági veszélyként való beállítására is használta a leszámolást.

UTA: pontvesztés hazai pályán

<em>Hír szerkesztése</em> UTA: pontvesztés hazai pályán

A másodosztályú bajnokság szombati fordulójában az aradi futballisták az újonc petrozsényi csapatot fogadták, amely a játéknap előtt egy ponttal előzte meg őket. A középmezőny rangadóján a látogatók szereztek vezetés az első félidőbe egy jól eltalált 25 méteres lövéssel. A hazaiak uralták a második félidőt és Manea fejesgóljával a hajrában mentettek egy pontot.

A következő fordulóban az UTA Temesváron játszik derbit az ASU Poli ellen.

2. Liga, 13. forduló: UTA–Energeticianul 1–1, gólszerzők: Manea (84. p.), illetve Enache (39. p.).

Nívódíjas a kamaraszínház művésze

<em>Hír szerkesztése</em> Nívódíjas a kamaraszínház művésze

A Gyulai Várszínház 2018-as nívódíjait a Nemzeti Színházban adták át a Székely János Napok-programsorozat keretében, a Caligula helytartója című előadás előtt.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója röviden beszélt a színház idei bemutatóiról, ezt követően adták át a díjakat. Béres László rendező Sík Ferenc-díjat kapott Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.

Sikeres volt Török Zsolték Pumori-expedíciója

<em>Hír szerkesztése</em> Sikeres volt Török Zsolték Pumori-expedíciója

A Török Zsolt, Teofil Vlad és Romeo Popa összetételű romániai Himalája-expedíció tagjai nepáli idő szerint csütörtök délután feljutottak a „Mount Everest lányakényt” emlegetett Pumori-csúcsra. A trió tagjai ezt követően visszatértek a legközelebbi pihenőhelyre, hogy aztán október 19-én, péntek délutánra lejussanak az alaptáborba. A hírt a túrát szervező nepáli Snowy Horizon Treks and Expedition iroda vezetője, Bodha Raj Bhandari osztotta meg a közösségi oldalán.

Most se tartják meg a Viola-táncházat

A Viola néptánccsoport objektív okok miatt elhalasztja az október 20-ra halasztott táncházat – olvasható a közleményben. Eredetileg október 7-én, az Aradi Magyar Napok keretében tartották volna meg, de az akkora kiírt népszavazás miatt nem használhatták a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermét, mert az iskolában szavazóhelyiséget rendeztek be.

A Viola néptánccsoport elnézést kér és köszöni a megértést!