Nívódíjas a kamaraszínház művésze

Tege Antal, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színésze a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkcióban nyújtott alakításáért kapta a nívódíjat.

A Gyulai Várszínház 2018-as nívódíjait a Nemzeti Színházban adták át a Székely János Napok-programsorozat keretében, a Caligula helytartója című előadás előtt.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója röviden beszélt a színház idei bemutatóiról, ezt követően adták át a díjakat. Béres László rendező Sík Ferenc-díjat kapott Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.

Szász János rendező Havasi István-díjat vehetett át Székely János Caligula helytartója című drámája kiemelkedő színvonalú, a Gyulai Várat alkotó módon bejátszó megrendezéséért.

Tege Antal, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színésze a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkcióban nyújtott alakításáért kapta a nívódíjat. Az Aradi Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház koprodukcióját a közönség legközelebb Aradon láthatja november 25-én a Ioan Slavici-színház (amely a produkció partnere is egyben) által szervezett Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.