Két magyarnótaest Aradon

Az egyikre a Red House étteremben (az Aurel Vlaicu Egyetem Ursului utcai étterme) kerül sor, a rendezvény házigazdái a Vlaicu és Gáj kerületek RMDSZ-szervezetei. Ide várják Vlaicu, Séga, Kakasváros, Gáj, Buzsák és Mikelaka kerületekből a vendégeket. Kísér a Thomassy Band. Érdeklődni és jelentkezni a 0721/706-994-es telefonszámon lehet Erdélyi Istvánnál.

Beiktatták hivatalába Jakab István lelkészt [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Beiktatták hivatalába Jakab István evangélikus lelkészt [AUDIÓ]

A magyarok lélekszámát tekintve szórványnak számító Aradon az evangélikus gyülekezet egy még kisebb szórványt alkot: az 500-at sem éri el a hívek száma, de a tiszteletes szerint örvendetes, hogy nem csökken a közösség, sőt néhány éve enyhe növekedés figyelhető meg. A gyülekezet amúgy kipróbált tiszteletest választott, hiszen Jakab István már nyolc éve az aradi egyházközség kinevezett lelkésze.

Eszeveszetten száguldott egy aradi sofőr az autópályán

<em>Hír szerkesztése</em> Eszeveszetten száguldott egy aradi sofőr az autópályán

Nem valószínű, hogy ismeri a Neoton Família 220 felett című slágerét az a 48 éves aradi illetőségű férfi, akit a múlt héten „kapcsoltak le” gyorshajtásért, de tény, hogy 223 kilométeres óránkénti sebességgel mérte be a radar az A1-es autópálya Bukarest és Râmnicu Vâlcea közötti szakaszán. A gépkocsivezetőt több mint 1300 lejre bírságolták, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát is.

Az eszevezett száguldozás még október 27-én történt, de az Országos Rendőr-főkapitányság most számolt be közleményben az autópályákon a múlt héten történt kihágásokról.

Hazatért a triptichon [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Hazatért a triptichon [AUDIÓ]

Fekete Károly, a triptichon újbóli kiállítását kezdeményező aradi Kölcsey Egyesület alelnökének tájékoztatása szerint a múzeum vezetőségétől úgy értesült, hogy jövő tavasszal teszik újra közkinccsé a festményt, addig a már felújított Kutúrpalota második emeletén rendeznek be a 13 méter hosszú és 4 méter magas alkotás befogadására alkalmas kiállítótermet. A megyei tanács szeptember derekán 226 ezer lejt szavaztak meg a helyiség villanyhálózatának kialakítására, fűtésére-hűtésére, és teljes rendbetételére.

Néptánctalálkozó Pécskán

Az idei rendezvény különlegessége, hogy a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Pécska–Battonya színjátszókörének néhány tagja közreműködésével katonai sorozót fognak feleleveníteni – tájékoztatott engi Márta Ildikó, az egyesület elnöke. A regruták a vendégcsoportok és a helyi Búzavirág legényei közül lesznek „besorozva”.

Legyőzte a szomszédvár csapatát az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Legyőzte a szomszédvár csapatát az UTA

A siker értékét emeli, hogy a piros-fehérek idegenben diadalmaskodtak az ASU Politehnica, vagyis a régi műegyetemi csapat jogutódjának tekintett lila-fehérek ellen.

A meccs embere a Ferencvárostól szerződtetett, amúgy csíkszeredai születésű János Norbert volt, aki az első félidőben szerzett góljaival gyakorlatilag szünet előtt eldöntötte a három pont sorsát.

2. Liga 14. forduló: Temesvári ASU Poli–UTA 1–3, gólszerzők: Bozian (67. p., 11-es), illetve János (14. és 40. p.), Rus (87. p.).

Magyar bál Borosjenőben

Az RMDSZ borosjenői szervezete a Magyar Szórvány Napja alkalmából november 17-én, szombaton 20 órától bált szervez a Central Hotelben a Megyei Kulturális Központ támogatásával.

Fontos, hogy ápoljuk hagyományainkat és magyar közösségünket fejlesszük Arad megyében, ezért a bál nem csak a borosjenőieknek hanem a környéken élő magyaroknak is szól.