Holtpontra jutottak az alpolgármesteri tisztségről folyó tárgyalások [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Holtpontra jutottak az alpolgármesteri tisztségről folyó tárgyalások [AUDIO]

Bár a választásokon győztes Nemzeti Liberális Párt köré szerveződött koalíciónak ezúttal is tagja a helyi RMDSZ, a többségen belül sincs egyetértés, hogy kié legyen a másik alpolgármesteri szék.

A tárgyalások megrekedtek, nem tudják kimozdítani a holtpontról – nyilatkozta Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke Pataky Lehel Zsoltnak.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió keddi Magyar adásában elhnagzott összeállítást:

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet és este tíztől lesz kijárási tilalom

<em>Hír szerkesztése</em> Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet és este tíztől lesz kijárási tilalom

Az elnöki hivatalban tartott televíziós beszédében Iohannis kijelentette: nincs kilátásban húsvéti lezárás, vagyis a vírus terjedése ellen hozott szigorúbb korlátozások foganatosítása.

Az elnök Florin Cîțu miniszterelnökkel, Kelemen Hunor és Dan Barna kormányfő-helyettesekkel, a kabinet több tagjával és a koronavírus elleni védekezésben érintett szakkemberekkel tárgyalt a hivatalában.

Gránátot találtak Somoskeszin

<em>Hír szerkesztése</em> Gránátot találtak Somoskeszin

A katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint az ásás közben megtalált lövedékről a 112-es segélyhívó számon érkezett bejelentés. Míg a tűzszerészek megérkeztek, a helyi rendőrőrs munkatársai biztosították a helyszínt.

A gránát elszállítása bonyolult volt, mivel a gyutacsnál sérülések nyomai látszódtak, és tartani lehetett attól, hogy felrobban. A tűzszerészeknek végül sikerült biztonságban elszállítaniuk, és később más lőszerekkel együtt megsemmisítik.

A megölt vagy megkínzott személyekről gyűjt adatokat a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet

<em>Hír szerkesztése</em> A megölt vagy megkínzott személyekről gyűjt adatokat a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet

Az IICCMER felhívást tett közzé kedden, amelyben arra kéri mindazokat, akik a határnál elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról tudnak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kutatóikkal. Közölték: az előzetes vizsgálataik szerint jelentős azoknak a száma, akik a kommunizmus idején erőszakos halált haltak a román–jugoszláv vagy a román–magyar határon szökési kísérlet közben. A felhívásban a lőtt seb, szúrás vagy verés következtében bekövetkezett, illetve a fulladásos haláleseteket említi az intézet.

Lejt a hazai pálya, kikapott a címvédőtől az UTA [VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> Lejt a hazai pálya, kikapott a címvédőtől az UTA [VIDEO]

Átok ül a piros-fehér mezes csapaton, mert a tavaly ősszel átadott új Neuman Ferenc Arénában mindeddig csak egy mérkőzését nyerte meg. Bálint László vezetőedző legénységének a címvédésre hajtó kolozsváriak ellen kellett volna javítaniuk a mérlegen, és bár volt esélyük a gólszerzésre, nem tudtak élni a lehetőséggel. Sőt a vendégek Vinicius révén – aki Deac szöglete után fejelte a labdát a kapuba – a győztes gólt is megszerezték a második félidőben, így ideiglenesen átvették a vezetést a bajnokságban.

Már nem Kisiratoson a legnagyobb a fertőzési arány

<em>Hír szerkesztése</em> Már nem Kisiratoson a legnagyobb a fertőzési arány

Az Arad Megyei Vészhelyzeti bizottság hétfő délutáni tájékoztatása szerint Kisiratoson a pénteki 6,34 ezrelékről 4 ezrelék alá esett a fertőzési arány az elmúlt 14 napban, ezer lakosra vetítve. Selénden viszont 10,24 ezrelékre nőtt – igaz, ez ott is csak 9 diagnosztizált koronavírusos megbetegedést jelent.

Megyeszerte öt település van úgynevezett vörös zónában, vagyis a fertőzés miatt bezárták a vendéglátóhelyeket. Ezek az alábbiak:

Elindult a HULEX, a CED ingyenes online jogtára

<em>Hír szerkesztése</em> Elindult a HULEX, a CED ingyenes online jogtára

A weboldalon, illetve applikáción keresztül elérhető HULEX-jogtár hozzáférést biztosít a regisztrált felhasználóknak a CED által lefedett országok teljes joganyagának hiteles magyar nyelvű fordításához, ezzel is segítve az eredményes külpiacra lépést.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium intézményeként a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. dedikált feladata a magyar cégek közép-európai piacokra irányuló külkereskedelmi folyamatainak széles körű szakmai támogatása, valamint az ehhez szükséges feltétel- és eszközrendszer megteremtése.

Létszámkorlátozással mehetnek iskolába a végzősök a piros forgatókönyv szerint

<em>Hír szerkesztése</em> Létszámkorlátozással mehetnek iskolába a végzősök a piros forgatókönyv szerint

Mint arról beszámoltunk, a cikluszáró évfolyamok a koronavírus-fertőzés 3 ezrelékes aránya felett is bejárhatnak az iskolába, egészen addig, amíg a fertőzési ráta el nem éri a 6 ezreléket (kivéve abban az esetben, ah az érintett településen karantént rendelnek el, mert akkor senki sem látogathatja az oktatási itnézményeket).

Elhunyt a Cargo alapító-frontembere, Adi Bărar

<em>Hír szerkesztése</em> Elhunyt a Cargo alapító-frontembere, Adi Bărar

A román könnyűzene egyik legnépszerűbb együttesét 1985-ben alapította Adrian Bărar, de az első önálló nagylemezük csak a rendszerváltás után, 1992-be jelent meg. Összesen kilenc albuma jelent meg a zenekarnak.

Adrian Bărar idén január 15-én töltötte be 61. életévét, és február végétől koronavírus-fertőzéssel a Temesvári Megyei Kórházban kezelték, állapota azonban egyre rosszabbodott, szervezete végül március 8-án, hétfőn feladta a harcot.

Kisiratoson a legnagyobb a fertőzöttségi arány Arad megyében

<em>Hír szerkesztése</em> Kisiratoson a legnagyobb a fertőzöttségi arány Arad megyében

A tájékoztatás szerint Arad megyében a legnagyobb a fertőzöttségi arány Kisiratoson: 6,34 ezrelék. Mivel márciustól nem közlik közigazgatási egységekre lebontva az új pozitív eseteket, csak saccolni lehet, hogy például Kisiratoson – a lakosság száma alapján – 6-7 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak az elmúlt két hétben.

A vörös forgatókönyv szerint az érintett településeken a vendéglátóhelyeknek be kell zárniuk, illetve csak elvitelre szolgálhatják ki a klienseket.

Az érintett községek és városok: