Több mint harminc határsértőt tartóztattak fel

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint harminc határsértőt tartóztattak fel

Vasárnap Nagylaknál tizenheten próbáltak illegálisan a szomszédos országba jutni egy kisbuszban. A román hatóságok 16 és 36 év közötti, pakisztáni, indiai és bangladesi állampolgárságú személyeket azonosítottak.

Szintén Nagylaknál két kamion rakterébe rejtőzve 11, afganisztáni és indiai migránsra bukkantak a határőrök. A legfiatalabb közülük 16, a legidősebb 34 éves. A fűszereket és kukoricát szállító kamionokat román sofőrök vezették, úticéljuk Franciaország, illetve Nagy-Britannia volt.

A véghajrában egyenlített az UTA a Dinamo ellen

<em>Hír szerkesztése</em> A véghajrában egyenlített az UTA a Dinamo ellen

A hullámvölgyben lévő bukarestiek Torje szerencsés, megpattanó lövésével korán vezetést szereztek, a második percben pedig Sorescu tizenegyesével növelték az előnyt.

Miculescu egy kipattanó labdát közelről a hálóba fejelve szépített, majd – miután mindkét csapat, de főleg a hazaiak a kihagyhatatlan helyzeteket is kihagyták – a ráadás utolsó percében egy szintén szerencsésen elé kanyarodó labdát kotort át a gólvonalon, egy ponthoz segítve az aradiakat.

Új járványügyi intézkedéseket vezetett be a kormány

<em>Hír szerkesztése</em> Új járványügyi intézkedéseket vezetett be a kormány

Ezentúl a szabadban is védőmaszkot kell viselni a közterületen azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint 6 ezrelékénél diagnosztizálták a fertőzést. A határozat másik újdonsága az, hogy az éjszakai (20 és 5 óra közötti) kijárási korlátozásokat kiterjesztették mindenkire, aki nem kapta meg legalább tíz napja a koronavírus-elleni oltás második (vagy a Johnson&Johnson vakcina egyetlen) adagját, vagy nem szerzett ideiglenes védettséget azáltal, hogy az utóbbi fél évben gyógyult ki a fertőzésből.

Frissítették a járványügyi kockázatot jelentő országok listáját

<em>Hír szerkesztése</em> Frissítették a járványügyi kockázatot jelentő országok listáját

Az október 3-tól, vasárnaptól életbe lépő határozat értelmében Románia, a Moldovai Köztársaság, Örményország, Bulgária, Fehéroroszország és Grönland piros besorolást kapott. A koronavírusos megbetegedések lakosságarányos számának csökkenése miatt a piros zónából sárgába került át Ausztria, Svájc, Gibraltár, Irán, Maldív-szigetek és Bahama-szigetek. Ugyanakkor zöldből sárga zónába került Ukrajna, Feröer-szigetek és Leshoto.

E-hulladékgyűjtés Pécskán

Hír beküldése

A pécskaiak október 2-án, szombaton 8–15 óra között adhatják le a régi vagy működésképtelen háztartási gépeket a városháza előtt. Lehetőség van az elszállíttatásra is, a gyűjtés reggeléig hívható a 0751/302–123-as vagy a 0751/117–322-es telefonszám, és az előjegyzés alapján a polgármesteri hivatal alkalmazottai otthonról elviszik az elektromos hulladékot.

Tornya és Szederhát lakóit kérik, hogy szintén a két telefonszám egyikén jelentkezzenek. A korábbiakkal ellentétben a szervezők nem tartanak tombolahúzást, de megjutalmazzák a nagyobb háztartási gépeket leadó lakosokat.

Október 6-án mutatják be az M5 csatornán a Magyar Golgotát

<em>Hír szerkesztése</em> Október 6-án mutatják be az M5 csatornán a Magyar Golgotát

A Magyar Golgota a Mythberg Films gyártásában – az Aradi Kamaraszínházzal együttműködve – készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A Balázs Béla-díjas rendező alkotása Török Ignác aradi vértanú sorsán keresztül mutatja be az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlását, a 13 honvédtábornok kivégzésének hajnalát. A film végig követi Török Ignác fordulatokkal és izgalmakkal teli utolsó éjszakáját – olvasható a produkció ismertetőjében.

Vadkenderültetvényt számoltak fel a rendőrök

<em>Hír szerkesztése</em> Vadkenderültetvényt számoltak fel a rendőrök

A tájékoztatás szerint a nyomozók egy ültetvényt tártak fel, amelyen egy 20 és 21 éves aradi fiatalember nevelt 35 tő cannabist. A rendőrök 103 kilogramm élő és 16 kilogramm szárított növényt találtak a „farmon”.

A drog alapanyagát lefoglalták, a kábítószertermesztőket őrizetbe vették, a törvényszék pedig harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Egy könyvben az Alma Mater Alapítvány 30 éve [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Egy könyvben az Alma Mater Alapítvány 30 éve [AUDIO]

A civil szervezetet az aradi magyar oktatási és nevelői munka támogatására hozták létre az alapítók.

Jelenleg főleg a Csiky Gergely Főgimnázium, az aradi magyar iskolaközpont háttérintézményeként működik, az utóbbi évtizedben hangsúlyosan a kollégiumban lakó diákok bentlakási körülményeinek javításán dolgozik különböző ösztöndíjprogramok fenntartásával. Emellett programok, tanulmányi kirándulások révén próbálja az új nemzedéket a magyar közösség felelős tagjaivá nevelni.