Öt afgán állampolgár bújt el egy furgon rakterében

<em>Hír szerkesztése</em> Öt afgán állampolgár bújt el egy furgon rakterébe

A gépkocsit egy török sofőr vezette, az árunak a rakománykísérő dokumentumok alapján Lengyelországba kellett eljutnia. Claudia Ardelean határrendészeti szóvivő tájékoztatása szerint a jármű rakterében öt emberre bukkantak, akikről az utólagos vizsgálatok során kiderült, hogy afganisztáni állampolgárok.

A rendőrség a migránsokkal szemben illegális határátkelésre tett kísérlet, a sofőr esetében embercsempészet miatt indított vizsgálatot.

Agerpres

Magyarországi művészek a Kölcsey Galériában

<em>Hír szerkesztése</em> Magyarországi művészek a Kölcsey Galériában

Az aradi Kölcsey Egyesület szervezésében szeptember 30-án, csütörtökön 18 órától az aradi Széchenyi (Horia) utcai Klió-teremben Hermkens Edit, Kolozsvári Sándor és Kis Virág, kiskunfélegyházi képzőművészek tárlatának megnyitóját tartják.

A rendezvény a Kölcsey Galéria-sorozatba illeszkedik, és az Aradi Magyar Napok programjának része.

A megnyitón kérik a közönséget az érvényes járványügyi rendelkezések betartására.

A fertőzöttségi rátától függetlenül nyitva maradhatnak az iskolák

<em>Hír szerkesztése</em> A fertőzöttségi rátától függetlenül nyitva maradhatnak az iskolák

Sorin Cîmpeanu elmondta: a testület javaslata értelmében eltörlik a jelenléti oktatás feltételeként korábban megszabott 6 ezrelékes küszöböt, és az osztályban/iskolában igazolt fertőzéses esetek függvényében döntenek az online oktatásra való áttérésről. Ezzel párhuzamosan gyakrabban ellenőrzik majd az illetékes hatóságok a járványügyi szabályok betartását az iskolákban – tette hozzá a miniszter.

Arról is döntés született, hogy kérni fogják az Országos Gyógyszerügynökségtől „a nem invazív nyáltesztek szűrővizsgálatszerű alkalmazásának jóváhagyását”.

Álláslehetőség az RMDSZ-nél

Hír beküldése

Az RMDSZ Arad megyei szervezete munkatársat keres az aradi irodájába.

Munkaköri feladatok:

  • ügyfélfogadás
  • a honosítási dokumentáció átvétele és összeállítása,
  • honosítási kiszállások beütemezése,
  • egyéb adminisztratív feladatok elvégzése,
  • rendezvényszervezés, pályázatírás.

Amit elvárunk: 

Hogyan válasszunk villanypásztort?

<em>Hír szerkesztése</em> Hogyan válasszunk villanypásztort?

A villanypásztor célja

Kezdjük tehát az elején: milyen célra kell a villanypásztor? Az elektromos kerítés-rendszerek alkalmasak a háziállatok, mint tyúkok, kutyák, macskák bent tartására, főként, ha olyan állataink vannak, amelyek időnként, a kerítés magasságától nem megijedve, rendszeresen elszöknek.

Kis- vagy nagyállathoz szükséges

Harminc migránst tartóztattak fel a határrendészek

<em>Hír szerkesztése</em> Harminc migránst tartóztattak fel a határrendészek

A Nagylak–Csanádpalota határátkelőhelyen egy Németországba és Lengyelországba árut vivő török kamionban megbújva fedeztek fel 12 potyautast, akik az ásványi gyapot közé rejtőztek el. A menekültek afgán és török állampolgárok voltak – derítette ki a határrendészet aradi parancsnoksága a vizsgálatok során.

A nagylaki országúti határáteklőhelyen is teherautóban elbújt határsértőkre bukkantak: a Svájcba tartó bolgár kamionban öten húzták meg magukat, reménykedve, hogy papírok nélkül is Nyugat-Európába juthatnak; mindannyian afganisztániak voltak.

Kötelezővé tennék a védettségi igazolást az egészségügyben

<em>Hír szerkesztése</em> Kötelezővé tennék a védettségi igazolást az egészségügyben

Azoknak az orvosoknak és nővérnek, akik még nem olttatták be magukat vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, saját költségükön kell majd rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ellenkező esetben a munkaszerződésüket 30 napra felfüggesztik, azt követően pedig felbontják, ha továbbra sem tesznek eleget a szabályoknak.

Így mulat a magyar! [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Így mulat a magyar! [AUDIO]

Egész napos programokkal, játszóházakkal, kézműves foglalkozásokkal, sportvetélkedőkkel, sör-, bor- és pálinka-kóstolóval, humoresttel, no meg a Magna Cum Laude és az Edda Művek koncertjeivel várták az érdeklődőket.

A hangulatból Pataky Lehel Zsolt küldött ízelítőt a Temesvári Rádió Magyar adásának. Hallgassa meg: