Kicsúszott a győzelem az UTA-játékosok kezéből, de így is előkelő helyen áll a csapat

UTA

Az idény két meglepetéscsapata találkozott az aradi Neuman Ferenc Arénában: az UTA a harmadik, a Ialomița megyei vendégek a negyedik helyről várták az összecsapást, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a tekintetben, hogy mindkettő az alsóházi rájátszásban zárta a múlt szezont, sőt az Unirea osztályozón tudta megőrizni élvonalbeli tagságát (ott is csak tizenegyesekkel bizonyult jobbnak az FC Voluntari-nál).

Új terelőút építésével vezetik ki a tranzitforgalmat a megye második legnagyobb településéről

Öthalom

A projekt becsült értéke 401 millió lej, amihez hozzáadódik még az áfa, és már túl van a kormány technikai és gazdasági elemzésén – idézte a megyei tanács közleménye Sergiu Bîlcea alelnököt. A tervezési szakasz elindult, és a megyei önkormányzat reményei szerint 2026-ban már kiírható lesz a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre. Az útépítés finanszírozási kérelmét a közlekedési minisztériumhoz nyújtották be, bízva az európai uniós támogatásban.

„Felfedeztük” Török Zsolt ösvényeit, a hat éve elhunyt alpinista által megálmodott parkerdőt

Török Zsolt ösvényei

Arad belvárosában, a Maros partján egy vadregényes ösvényrendszer várja a természetkedvelőket. Az útvonal a folyóparti teniszpályák után kezdődik, az újaradi Traian-híd (egykoron Károlyi Gyula-híd) irányába nyúlik el, egy kis információs tábla hirdeti azoknak, akik letérnek a töltésről: itt kezdődnek Török Zsolt ösvényei. Az emberi beavatkozás szinte láthatatlan, a csapásokat túrázók, kerékpározók, kutyasétáltatók formálták ösvényekké, csupán az elszórtan fellelhető szemét emlékeztet a „civilizációra”.

Közvitára bocsátották a helyi közigazgatási reform tervezetét

Cseke Attila

A tárca honlapján közzétett csaknem ötvenoldalas törvénytervezet 20 százalékkal csökkentené az állami állások számát a központi és helyi közigazgatásban. Csökkentenék, illetve településenként lakosságarányossá tennék például a köztisztviselők személyes tanácsadóinak számát: csak ezzel az intézkedéssel több mint hatezer állami állást lehet felszámolni, ami csaknem 600 millió lejes költségvetési megtakarítást jelenthet az év utolsó négy hónapjában – írta az MTI.