Kicsúszott a győzelem az UTA-játékosok kezéből, de így is előkelő helyen áll a csapat

UTA

Costache (elöl) vezetést szerzett, de a vége döntetlen lett | Fotó: Facebook/AFC Unirea 04 Slobozia

Döntetlent játszott az UTA az Unirea Slobozia ellen az első osztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának péntek kora esti nyitómeccsén.

Az idény két meglepetéscsapata találkozott az aradi Neuman Ferenc Arénában: az UTA a harmadik, a Ialomița megyei vendégek a negyedik helyről várták az összecsapást, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a tekintetben, hogy mindkettő az alsóházi rájátszásban zárta a múlt szezont, sőt az Unirea osztályozón tudta megőrizni élvonalbeli tagságát (ott is csak tizenegyesekkel bizonyult jobbnak az FC Voluntari-nál).

A meccs másik pikantériájáját az jelentette, hogy az UTA vezetőedzője, Adrian Mihalcea éppen az ellenféledzője volt a legutóbbi bajnokságban,

elvileg tehát jól ismerhette a látogatókat, akiknek a védelmét az első félidővégén sikerölt feltörni. Kovács István játékvezető a videóbíró segítségével ítélt tizenegyest az UTA javára egy szabad szemmel is „tiszta” szabálytalanságért a tizenhatoson belül, Costache pedig higgadtan értékesítette a büntetőt.

A második félidőben tartotta az eredményt a hazai csapat, de a sloboziaiak nem adták fel, és a kitartásnak az utolsó utáni percekben lett meg az eredménye:

egy szögletnél nem koncentráltak eléggé az aradi védők, Șerbănică pedig közelről a kapuba passzolt, pontot mentve csapatának.

Mivel a péntek esti másik meccsen a Rapid is nyert, az UTA továbbra is két ponttal marad le a 15 pontos fővárosi vasutascsapat mögött. Bár a győzelem ezúttal nem jött össze, nem lehet panasz az UTA teljesítményére, hiszen hét forduló alatt még nem kapott ki, és továbbra is a harmadik helyen áll.

Superliga, 7. forduló:

  • UTA–Unirea Slobozia 1–1, gólszerzők: Costache (36., 11-esből), illetve Șerbănică (90+2.)
  • Metaloglobus–Rapid 1–2
  • FC Botoșani–FK Csíkszereda 3–1
  • Kolozsvári Universitatea–Dinamo 0–1
  • Oțelul Galați–CFR 4–1
  • Universitatea Craiova–Petrolul Ploiești 2–0
  • FCSB–FC Argeș 0–2
  • Hermannstadt–Farul 1–0
Táblázat forrása: digisport.ro

Augusztus 29-én, pénteken az UTA a Rapid vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.