Elszenvedte első vereségét az UTA a bajnokságban
Rangadó vezette fel a hétvégi fordulót, hiszen a második helyezett fővárosiak a harmadik helyen álló aradiakat fogadták. Az első félórában nem úgy tűnt, hogy ennyire kicsi lenne a különbség a két csapat között, a Rapid ugyanis harminc perc alatta „lerendezte” a meccset.
A folytatásban kiegyenlített játék folyt, de az UTA erejéből a szépítésre sem futotta.


