Kihúztak egy nőt a Marosból, hajszálon múlt az élete [VIDEO]

életmentés

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vízimentő egységei és a rohammentőszolgálat (SMURD) mobil intenzív terápiás autója érkezett a helyszínre. A tűzoltók kihúzták a már eszméletét vesztett nőt a vízből, a mentősöknek pedig sikerült újraéleszteniük.

 

Elfogtak három orvhalászt

halak

A rendőrök az erdészeti, valamint a víz- és halgazdálkodási állami hatóságok embereivel együtt járőröztek a napokban Aradon, illetve a megye több településén.

A megyei rendőr-főkapitányság pénteki közleménye szerint három orvhalász akadt a hatóság hálójába: Maroscsicséren (Cicir) és a megyeszékhelyen kaptak rajta egy 38, egy 43 és egy 70 éves férfit, akik tiltott módon fogták ki a halakat: úgynevezett gereblyézős és hurokvetéses halászhálóval.

Előzetes letartóztatásba helyezték a volt élettársát kegyetlenül megölő szintei férfit

bíróság

Az újságírók azon kérdésére, hogy miért ölte meg két kislányának az édesanyját, a 35 éves férfi azt válaszolta, hogy nem tudja és sajnálja tettét. „Valószínűleg nem gondolkodtam. Nyilvánvaló, hogy sajnálom” – mondta. A bíró harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte, a büntetőeljárás emberrablás és emberölés miatt zajlik ellene.

Faragó Péter: kormányfőtitkár-helyettesként is az aradi magyarságot képviselem [AUDIO]

Faragó Péter

A múlt pénteken jelent a Hivatalos Közlönyben a Faragó Péter kormányfőtitkár-helyettesi kinevezése. A korábban három ciklusban (2008–2012, 2016–2020 és 2020–2024 között) is alsóházi honatya, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke elmondta: a parlamenti képviselet nélkül maradt Arad megyei magyar közösség prioritásait szem előtt kell tartania kormányfőtitkár-helyettesi státusában is. 

Eltemették Ion Iliescu volt államfőt

temetés

A 95 éves korában elhunyt politikus tiszteletére a kormány gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét, a döntés ellen azonban a kormányban részt vevő Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és több civil szervezet is nyilvánosan tiltakozott, mivel a több száz áldozattal járó erőszakos cselekmények megszervezésével vádolt

Ion Iliescut elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekmények miatt állította bíróság elé a legfőbb ügyészség,

Elrabolta és meggyilkolta volt élettársát egy szintei férfi

rendőrautó

A nőt Kisjenő egyik utcájáról rabolta el kedd este a férfi, erőszakkal bevonszolva őt autójába. Az incidensről a szemtanúk értesítették a hatóságokat az 112-es segélyhívó számon. A rendőrök Seprős közelében elfogták a 35 éves szintei férfit, és bekísérték kihallgatásra. Kisjenő és Szinte között pedig rátaláltak a 28 éves nő holttestére is – számolt be szerdán a rendőrség.

A nő erőszakos halált halt, a tettes az autó után vonszolta.

Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat

Simonyifalva

Augusztus 8., péntek:

Simonyi Imre Művelődési Ház

  • 19.00: Nyugdíjastalálkozó – meghívó-köteles rendezvény 

Simonyi Imre Általános Iskola udvara

  • 19.00: Szabadtéri bál a METEOR együttessel
  • 22.00: Szabadtéri diszkó: Dj Kovács Tamás

Augusztus 9., szombat:

Simonyi Imre Általános Iskola udvara

  • 10.00: szabadtéri foglalkozások

Simonyi Imre Művelődési Ház

  • 14.00: Vendégek fogadása

Simonyi Imre Általános Iskola udvara

Eladó a Neuman-ház, amely Ceaușescu-rezidenciaként is szolgált

Neuman-ház

A 30 szobás belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és ezúttal a Sotheby’s International Realty, luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség hirdette meg. A város történetéhez ezer szállal kötődő Neumanok közül az utolsó lakó az UTA sportklubot és futballcsapatot alapító báró Neuman Ferenc iparmágnás volt.