A 95 éves Ion Iliescu a fővárosi Agrippa Ionescu klinikai sürgősségi kórházban hunyt el kedden. Állapota régóta válságos volt, néhány hónapja tüdőrákkal diagnosztizálták. Közleményében a kormány őszinte részvétét fejezte ki a gyászoló családnak és hozzátartozóknak – írta az Agerpres.
Az 1989-es rendszerváltás után posztkommunista átrendeződés során Iliescu 1990–1992, 1992–1996 és 2000–2004 között volt államfő. 1930. március 3-án született a Călărași megyei Oltenițában. 1953-ban csatlakozott a Román Kommunista Párthoz, majd 1965-ben a Központi Bizottság tagja lett, bár 1971-től Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár fokozatosan háttérbe szorította.
Vezető szerepet töltött be a romániai forradalomban, pontosabban
a Temesvárról indult népfelkelést és a diktátor menekülési kísérletét kihasználva 1989. december 22-én, a hadsereg több tábornokával együtt megalakított Nemzeti Megmentési Front (FSN) nevében ragadta magához a hatalmat, az FSN ugyanis a román forradalmat „élőben” közvetítő televízió adásán keresztül gyakorlatilag átvette az ország operatív irányítását.
A kommunista visszarendeződés ellen tüntető diákok ellen Bukarestbe hívta a bányászokat, akik szétverték a tömeget, 1990 márciusában pedig a magyar oktatásért és egyenlőségért békésen tüntető magyarok ellen Görgény-völgyi román parasztokat hozatott titkosszolgálati eszközökkel, állambiztonsági kockázatként beállítva az erdélyi magyarságot (ez a hírhedt „fekete március”).
Ő az első, a nép által demokratikusan megválasztott elnök Romániában, 1990-ben választották meg a kommunizmus utáni első elnöknek. Miután az új alkotmányt 1991-ben népszavazáson jóváhagyták, további két ciklusban szolgált elnökként.
Nemzeti gyásznap augusztus 7-én
Ion Iliescu állami temetésben részesül. Koporsóját szerdán az elnöki hivatalban, a Cotroceni-palotában ravatalozzák fel. A koporsót a palota Unirii termében helyezik el, ahol 12:30-ig utolsó tiszteletüket tehetik előtte a közméltóságok. 12 és 18 óra között az állampolgárok is tiszteleghetnek emléke előtt. Gyertyák és virágok elhelyezésére a Cotroceni-palota előtti erre kijelölt területen van lehetőség. A koporsó a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka is a palotában lesz.
Kedd esti rendkívüli ülésén a kormány Ion Iliescu volt államfő emlékére nemzeti gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét, a temetés napját.
A hatályos jogszabályok szerint a nemzeti gyásznapon a központi és helyi közintézmények félárbócra eresztik a román zászlót. Ugyanígy járnak el a politikai pártok, szakszervezetek és munkáltatói szervezetek, az oktatási és kulturális intézmények, illetve Románia diplomáciai képviseleteinek székhelyén, valamint a határátkelőhelyeken, repülőtereken, kikötőkben, vasútállomásokon, buszpályaudvarokon és a román felségjelű hajókon.


