Két tinédzsert kellett kimenteni a Marosból, egyikük nem élte túl

csónak

Egyik tinédzsert sikerült megmenteniük | Fotó: ISU Arad

Tragédiával végződött a fürdőzés a Marosban kedd délután Aradon: egy 18 éves fiú vízbefúlt, 16 éves barátnőjét a vízimentőknek kellett partra húzniuk.

A mikelakai vasúti híd közelében mártózott a folyóba a két tizenéves, de elragadta őket az ár. Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vízimentő egységet és mobil intenzív terápiás rohammentőt küldött a helyszínre, a mentést Temes megyei búvárok is segítették.

A 16 éves lányt sikerült kimenteni, eszméleténél volt, amikor átadták a mentőszolgálatnak, hogy kórházba szállítsák, de a fiatalemberen már nem tudtak segíteni, élettelenül húzták partra.

Az egyébként csendesnek tűnő folyóban örvénybe kerülhettek a fiatalok, ez okozta a bajt. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy tilos a nem kijelölt helyen való fürdés, a folyók, tavak, meredek partszakaszok kerülendők, az iszapos medrek nem várt „csapdáka” rejthetnek, mint például kövek, uszadékfák, amelyekbe beszorulhat az úszók lába, és így vízbefúlhatnak.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.