Összes hír
A járványügyi szabályok betartásával csak helyi gyerekeknek és fiataloknak szervezték meg.
Az új okmányok 2031-ig veszi át a jelenleg használt kártyák helyét.
Évente a bevételeik öt százalékát veszítik el az alkalmazottak csalása miatt.
Juhász Béla interjúsorozatának tavalyi és idei kötetét is kézbe vehetik az olvasók.
A 19. Nagyzeréndi Nemzetközi Alkotótábor résztvevőivel.
Minden tudásukra és találékonyságukra szükségük volt.
Kamionba rejtőzve és gyalogszerrel is kísérleteztek.
A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra.


