Egy évvel a robbantásos merénylet után még nem történt vádemelés

A legfőbb ügyészség kedden ismertette az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Ioan Crişan aradi üzletember halálának körülményeivel kapcsolatos nyomozás eddigi eredményeit.

A vállalkozó autója 2021. május 29-én, egy szombati nap reggelén robbant fel, amikor ki akart hajtani a az Aurel Vlaicu úti Profi szupermarket parkolójából. Az ügyben a legfőbb ügyészség kezdett el akkor nyomozni előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés gyanúja miatt.

Közel egy évvel a gyilkosság után a legfőbb ügyészség sajtóközleményben sorolta fel a nyomozás eddigi eredményeit. A közleményből kiderül, hogy eddig 400 tanút hallgattak ki az ügyben, és számos vizsgálatot végeztek. A nyomozók arra a megállapításra jutottak, hogy Ioan Crişan nem vett részt szervezett bűnözésben. Az elkövető személyazonosságát azonban nem sikerült megállapítani.

A nyomozók elkészítették az áldozat személyiségprofilját, végignézték a térfigyelő kamerák felvételeit Crişan útvonalán, megvizsgálták a vele üzleti kapcsolatban lévő cégeket is, de egyik esetében sem találtak okot a történtekhez hasonló erőszakos cselekedetek elkövetésére. Mindeddig nem találtak bizonyítékot arra a közbeszédben gyakran megjelenő felvetésre sem, miszerint Crişan szervezett bűnözői tevekénységekben vett volna részt.

Az ügyészek az uzsoratevékenységből eredő kapcsolatait is leellenőrizték, amelyeket az áldozat más személyek közreműködése nélkül végzett. Megállapították az áldozat környezetében lévő lehetséges konfliktusforrásokat, és végig vizsgálták őket – derül ki az ügyészség jelentéséből.

Az ügyben több mint 400 tanút hallgattak ki, 35 házkutatást végeztek, informatikai eszközöket ellenőriztek le, számos ballisztikai, fizikai-kémiai, nyomkövetési és genetikai vizsgálatot folytattak le. Megállapították a gyilkossághoz használt robbanószer típusát, mennyiségét és elhelyezését. A nyomozásban az Europoltól is kértek és kaptak segítséget. Mindazonáltal egyelőre egyetlen személy ellen sem indítottak az ügyben bűnügyi kivizsgálást – derül ki a tájékoztatásból.

Ioan Crişan tulajdonában volt Kelet-Európa azon kevés farmjainak egyike, amelyben afrikai harcsát tenyésztenek. A Nagyiratos melletti tenyészetet néhány évvel ezelőtt létesítette az Aradtól néhány kilométerre található egykori kendergyár területén. A gazdaság 22 medencéjét egy 900 méter mély fúrt kútból származó termálvízzel táplálták, némelyik medencében több tonna halat – sőt krokodilokat is – tenyésztettek.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Két járműbe rejtőzve próbált meg kijutni az országból Nagylaknál 16 bevándorló
Egy román és egy bolgár sofőr jelentkezett ellenőrzésre Romániában, illetve Bulgáriában bejegyzett járművével, amelyeket tüzetesen átvizsgálva a határrendészek összesen 16 potyautasra bukkantak a szállított áru között.
Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe
Egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba.