Megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája [AUDIÓ]

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Erdélybe tervezett hét regionális irodájából kettőt nyitottak meg hivatalosan is kedden: délelőtt Nagyváradon, délután pedig Aradon. A kihelyezett képviseletek helyismerettel rendelkező munkatársai a romániai piac iránt érdeklődő magyarországi vállalatoknak nyújtanak segítséget a befektetésben.

Aradon, a December 1. utca 4. szám alatti irodában délután tartották a szalagvágót, ezt követően pedig a városháza tanácstermében került sor a köszöntőkre, többek között a bukaresti magyar nagykövet, a regionális irodához tartozó megyék üzleti és közszférája képviselőinek beszédeire.

Pataky Lehel Zsolt a Bukaresti Rádió magyar adása számára készített összeállítást. Hallgassa meg!

 

A rovatból ajánljuk:

Felújították, évek óta mégis használhatatlan az ópálosi szivattyúállomás
Több ezer hektárt lehetne öntözni vele, de csak néhány hónapig működött.
Várakozáson aluli a gabonatermés, épp csak a kiadásukat fedezik a gazdák [AUDIO]
Nagy Zsolt falugazdász szerint örvendhetnek, ha nullszaldósok lesznek a termelők az alacsony hozam miatt.
Vakvágányon: fizetésképtelenség fenyegeti a CFR-t
Az állami vasúttársaság nem tudja kifizetni a beszállítóit, ezért veszélybe került a tevékenység biztosítása.
Idén is indulnak turistajáratok az aradi repülőtérről
Június 10. és szeptember 30. között az MGA Airlines és a Corendon gépei keddenként szállnak fel.
Feloldották a bárány- és kecskevásár-tilalmat
A pestisjárvány miatt szeptember 30-ig az EU-ba továbbra sem exportálható.
Szarvasmarha-stop: tilos a behozatal Magyarországról a száj- és körömfájás miatt
Az állatállomány védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat.