betörők
A négy 29 és 32 év közötti helybéli férfi az év eleje óta hat házba tört be, miután kiiktatták a biztonsági kamerákat, az ingatlanokból pedig különböző javakat: háztartási gépeket, szerszámokat, ruhákat és élelmiszereket vittek el.
kidőlt fa
Úttestre és gépkocsikra dőltek a fák.

labdarúgás
Az új idény a július 12–13-i hétvégén rajtol el a Superligában.
Zarándnádas
Több mint 8700 hektáros területről és egy egész faluról van szó.
űrhajós
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
SMURD
Mire a rohammentők a helyszínre értek, a 70 év körüli férfi már nem élt.
kormányalakítás
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
szimat
Román–magyar közös határrendészeti razzia az A1-es autópályán.
Szent Iván-éj
A pogány hagyományokban gyökerező népszokást elevenítette fel a Búzavirág.
kkaolíció
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.
Harsányi Attila
Két monodrámát is bemutatott az Aradi Kamaraszínház művésze Nagybányán.
kánikula
A nappali csúcsértékek 34 és 38 Celsius-fok között alakulnak, és magas lesz a páratartalom is.
UTA
Az albán FK Vllaznia, a szerbiai Pancsova és az NB I-es MTK lesznek az ellenfelek.
EU-s projekt
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.