Megőrizhetik önállóságukat a 500-nál kisebb diáklétszámú iskolák

iskola

Majláthfalván is önálló magyar iskola működik, kis létszámmal | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Megőrizhetik jogi személyiségüket azok a nemzetiségi iskoláka, amelyekben 500 tanulónál kevesebben vannak – döntött a kormány hétfői ülésén.

Az első válságkezelési intézkedéscsomag közoktatásra vonatkozó előírásai súlyosan érintették volna több tanintézményünk létét, működését. Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során megvédte a magyar iskolákat, osztályokat – olvasható a magyar érdekvédelmi szervezet közleményében.

„A ma elfogadott előírásokat úgy módosítottuk, hogy az általános

kötelező létszámemelés ellenére – legalább 500 diák kell egy iskola működtetéséhez – a 300 diákkal működő kisebbségi intézményeink megőrizhessék jogi személyiségüket, vagyis ne lehessen őket megszüntetni vagy összevonni.

Ez több tucat nagyvárosi és szórványiskolánk önálló létét helyezte biztonságba. Sikerült továbbá megőrizni a kisebbségi bölcsődei, óvodai csoportok, valamint iskolai osztályok minimális kötelező létszámait” – tájékoztatott Szabó Ödön parlamenti képviselő.

Szintén az RMDSZ határozott kérésére kisebb mértékben növelték a tanintézmény-vezetők heti kötelező óraszámát.

„A jelenlegi súlyos országos válsághelyzetben az RMDSZ összehangolt, egységes kormányzati és parlamenti fellépésére volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt 35 évben kiharcolt kisebbségi jogaink ne essenek a rendkívüli intézkedések áldozatául” – hangsúlyozta Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.