Újabb relikviák láthatók az Ereklyemúzeumban [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Újabb relikviák láthatók az Ereklyemúzeumban [AUDIÓ]

A 13 honvédtiszt október 6-i kivégzése után az aradiak méltóképp szerettek volna emlékezni a forradalom mártírjaira, de erre csak az osztrák-magyar kiegyezés után kerülhetett sor. A 19. század második felében alakult és ma is működő Kölcsey Egyesület irányításával gyűjtés indult a forradalmi ereklyék megszerzésére, és 1893-ban megnyílt az Ereklyemúzeum.

Az infláció mértékével növelték a helyi adókat

<em>Hír szerkesztése</em> Az infláció mértékével növelték a helyi adókat

Ezt leszámítva nem lesz adóemelés – áll a polgármesteri hivatal sajtóközleményében

A tanácsosok azt is megszavazták, hogy aki jövő március végéig egy összegben kifizeti az egész évi adót, az eddig öt helyett tízszázalékos kedvezményben részesül.

Az állandó veszteséggel működő hőerőműnek ezúttal több mint 357 ezer lejt szavaztak meg, a hőenergia előállítási és lakossági ára közötti különbözet fedezésére.

Elfogytak a meghívók a pénteki és szombati előadásokra

Elfogytak a meghívók az Aradi Magyar Napok színházi előadásaira – tájékoztat az RMDSZ Arad megyei szervezete.

Október 4., pénteken 18 órától az Ember az embertelenségben című táncszínház lesz látható a nagyszínházban a Bekecs Néptáncegyüttes és a Heveder Zenekar előadásában, október 5-én, szombaton 16 és 19 órától pedig az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes ünnepi előadását mutatják be ugyanott Ki szívét osztja szét címmel, Varga Miklós főszereplésével.

Mindkét nap teltház lesz a színházban.

A Fogarasi-havasokban avattak emléktáblát Török Zsoltnak

<em>Hír szerkesztése</em> A Fogarasi-havasokban avattak emléktáblát Török Zsoltnak

Török Zsolt szeptember 29-én töltötte volna be a 46. életévét. Ez alkalomból hívta a Fogarasi-havasokba a néhai sportember első felesége mindazokat, akik meg szerettek volna emlékezni az alpinistáról, végigjárva utolsó túraútvonalát, a hegyen ott szállva meg, ahol vélhetően utolsó éjszakáját töltötte az aradi hegymászó.

A hétvégi túrán részt vett Török Zsolt hétéves fia, Dávid is. Az egyik sziklára egy emléktáblát szereltek fel, jövőre pedig egy szobrot is szeretnének emelni az elhunyt alpinistának.

Egyre több romániai és nemzetközi kiállító jelentkezik a GastroPan kiállításra

Számos romániai és nemzetközi cég, berendezések, technológiák és alapanyagok beszállítói, lefoglalták már standjaikat a 12. GastroPan kiállításra, a legnagyobb nemzetközi szakmai kiállításra, melyet évente Romániában szerveznek. A kiállítók standjainál tartott programok mellett, a három napos kiállításon sor kerül a GastroPan Versenyekre, amelyek keretén belül átadják az Év Kenyere és az Év Tortája közismert díjakat.

A szakma leghatékonyabb üzleti eseménye

Szent Mihály ünnepe Kisjenőben

Hír beküldése

Az ünnepi szentmise főcelebránsa a település szülötte, Bakos Gábor atya volt, aki jelenleg a Bihar megyei Érmihályfalván teljesít szolgálatot. Szentbeszédében az atya a három főangyal, köztük Mihály arkangyal bibliai utalásairól elmélkedett, kiemelve fontos szerepét a gonosz elleni küzdelemben, nagyságát és végtelen hűségét Isten iránt.

Rámutatott, hogy mennyire fontosak az őrangyalok a mindennapjainkban, segítségükkel újjászülethetünk és megerősödhetünk Isten iránti hitünkben.

Megkezdték a Pécska–Tornya út javítását

<em>Hír szerkesztése</em> Megkezdték a Pécska–Tornya út javítását

„A jó idő kedvez a Pécska–Tornya út felújítási munkálatainak, mely a lakosok egyik régi álma és lerövidíti a távolságot a város és a hozzá tartozó legnagyobb falu között” írta Facebook-oldalán Antal Péter pécskai polgármester.

„A kivitelező kiásta a kétsávosra való bővítéshez szükséges alapot és reméljük még idén leönti az első aszfaltréteget” – tette hozzá.