Kóbor János: „Az Omega meg tudott újulni ” [AUDIÓ]

Interjú Kóbor Jánossal, az Omega együttes frontemberével.

Az Omega mindig meg tudott újulni, és működése 57 éve alatt a zenei irányzatok széles skáláját próbálta ki – vallja Kóbor János, a legendás együttes frontembere.

A zenében, a lemezkiadásokban és a színpadi show-ban is úttörőnek számító zenekar a hétvégén az Aradi Magyar Napokon koncertezett.

A fellépés előtt az énekes, Kóbor János mesélt a színpadon eltöltött közel hatvan évről, a jövő évi jubileumi koncerttervekről, de a szintén legendás temesvári Phoenix együttessel való kapcsolatukról is Pataky Lehel Zsoltnak.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Arad a Határtalan Napok idei vendége
November 5. és 7. között tartják a Miskolci Nemzeti Színház fesztiválját.
Fergeteges és szívbe markoló békéscsabai vendégjáték a Valahol Európában
A világháborúban otthonukat vesztett gyerekek különös közösséget alkotnak.
Ady szerelmei az Aradi Kamaraszínházban
A budapesti Sensum Arts Színház produkciója a Déryné Program révén jut el Aradra.
„Nem tudsz te semmit” – Kövér Péter el- és mellébeszélései új kötetben
A Németországban élő szerző október 28-án mutatja be legújabb könyvét Aradon.
Vígjáték és musical az Aradi Kamaraszínház műsorán
Október 26-án és 27-én várják a közönséget a Bábszínházban, illetve a nagyszínházban.