Fél órára csökkent a várakozási idő határon

Hír beküldése

Matei Filip Ionuţ, az Arad megyei határrendészet szóvivője azt nyilatkozta, hogy kevesebb gépkocsi érkezik a határátkelőhöz a belépőoldalon, mint egy szokványos napon. A várakozási idő jelenleg 30 perc, míg kedd este és az éjszaka folyamán 50 perc volt.

„Bár kisebb a forgalom, azért kell valamivel többet várni az átkelésre, mert egészségügyi ellenőrzések zajlanak a koronavírus elterjedésének fékezését célzó intézkedések részeként” – magyarázta a szóvivő.

Betiltják a 100 fősnél nagyobb beltéri rendezvényeket

<em>Hír szerkesztése</em> Betiltják a 100 fősnél nagyobb beltéri rendezvényeket

„Ez azt jelenti, hogy a színházakban, mozitermekben vagy más, szintén zárt térben zajló események 100 fő alatti részvétellel megtarthatók, 100 személy fölött azonban nem. Azok a tevékenységek, amelyek megtarthatók a szabadban is, mint például bizonyos vallási események, amelyek során nem kell mindenkinek bemennie a templomba, szintén kivitelezhetők" – fogalmazott Arafat.

Harminchárom határsértő egy török kamionban Csanádpalotán

<em>Hír szerkesztése</em> Harminchárom határsértő egy török kamionban Csanádpalotán

Szabó Szilvia közölte, a magyar és a román rendőrök kedden néhány perccel éjfél előtt közösen ellenőrizték a török kamiont, és a raktérben harminchárom illegális migránst találtak megbújva. A csoport tagjai közül huszonhatan szír, öten iraki, ketten pedig palesztin állampolgárnak vallották magukat.

A két török állampolgárságú sofőrrel szemben embercsempészés, míg a határsértőkkel szemben tiltott határátlépés miatt a román határrendőrség jár el – tudatta a százados.

Megtagadták a karanténba vonulást Nadabon

<em>Hír szerkesztése</em> Megtagadták a karanténba vonulást Nadabon

Több helyi hírportál beszámolója szerint a karanténba küldött emberek „fellázadtak”, mert nem voltak megelégedve a körülményekkel, amelyeket a hatóságok az Aradtól majdnem 40 kilométerre lévő Nadabon, az aradi Vasile Goldiș-magánegyetem egyik épületébe biztosítottak számukra.

Ezzel szemben az Arad Megyei Prefektúra azt írta késő esti sajtóközleményében, hogy többen megtagadták a karanténba helyezést, mondván, hogy nem érzik rosszul magukat, nincsenek betegségre utaló tüneteik.

Aradon is megjelent a koronavírus [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Aradon is megjelent a koronavírus [FRISSÍTVE]

A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint az egyik új fertőzött egy 57 éves férfi, aki hétfőn tért haza Olaszországból, és Nadabon van karanténban.

Kimutatták a koronavírust egy 26 éves, Hunyad megyei nőnél, valamint egy 37 éves férfinél is. Utóbbit a resicabányai járványkórházban kezelik, és egy korábban megfertőződött személlyel állt kapcsolatban.

FRISSÍTÉS: Az Arad Megyei Prefektúra sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint az aradi pácienst átszállítják a temesvári járványkórházba.

Agerpres

Március 11–22. között szünetel az oktatás [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Március 11–22. között felfüggesztik az oktatást [FRISSÍTVE]

A rendelkezés a közoktatást érinti, és meghosszabbítható, annak függvényében, hogyan alakul a helyzet országszerte.

A Raed Arafat államtitkár vezette Országos Katasztrófavédelmi Bizottság eredetileg azt javasolta, hogy már keddtől függesszék fel a tanítást, és a kényszerszünet – a tavaszi vakációval együtt – április 21-ig, az ortodox húsvét után érjen véget.

Az intézkedés a bölcsődékre, óvodákra, elemi, általános és középiskolákra, valamint a szakmunkásképzőkre vonatkozik, az egyetemi oktatást nem függesztett fel.

Elmaradnak a március 15-i rendezvények

<em>Hír szerkesztése</em> Elmaradnak a március 15-i rendezvények

Az RMDSZ közleménye szerint elmarad a március 12-i gyerekfoglalkozás, a március 14-i konferencia és múzeumi rendezvény, illetve a március 15-i koszorúzási ünnepség, valamint az azt követő Experidance-előadás a sportcsarnokban.

„A mostani járványhelyzetben nem akarjuk kitenni közösségünk tagjait semmilyen veszélynek, hiszen az egészség a legfontosabb” – írták a közleményben.

Faragó Péter az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje

<em>Hír szerkesztése</em> Faragó Péter az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje

Idén a választópolgárok közvetlenül választják meg a megyei önkormányzatok elnökeit, vagyis nem a testület tagjai közül kerülnek majd ki az elnökök. Mivel senki sem nyújtotta be a jelentkezését erre a tisztségre az RMDSZ megyei szervezeténél a megadott határidőig, az elnökség úgy döntött, hogy Faragó Péter parlamenti képviselőt, a megyei szervezet elnökét indítja jelöltként, és ezt az MKT egyhangúlag jóvá is hagyta.