

Szűkkörű március 15-i megemlékezés [AUDIO]
Romániában betiltottak minden 50 főnél nagyobb kül- és beltéri tömegrendezvényt, ezért minden magyarlakta településen lemondták a március 15-i megemlékezések hivatalos programját.
Persze, szűkebb körben tartanak megemlékezéseket, illetve bárki elhelyezheti virágait, koszorúit a március ifjak tiszteletére állított emlékműveknél.
Így lesz ez Aradon is. Az RMDSZ vezetői és egyes civil szervezetek képviselői 16 órakor koszorúznak a Szabadság-szobornál, amit a Facebookon közvetítenek majd.
Szükségállapotot hirdet hétfőn az államfő
„Nagyon fontos időben meghozni az intézkedéseket, hogy legyen hatásuk, és hogy lehetővé tegyem a törvény által előírt valamennyi eszköz felhasználását ehhez a harchoz, úgy döntöttem, szükségállapotot hirdetek jövő hét elejétől" – mondta az elnök a Cotroceni-palotában.
Bizalmat szavazott a parlament Ludovic Orban kormányának
Miután a házi karanténban lévő miniszterjelölteket videokonferencia formájában hallgatta meg a szakbizottság, a szájmaszkokat viselő törvényhozók fertőtlenített útvonalon, egyesével járultak a parlamentben kijelölt szavazóterembe, ahol fertőtlenített „szavazógolyókkal" voksoltak.
Szombat délután lezárták a Tornya–Battonya határátkelőt [FRISSÍTVE]
Az intézkedés ideiglenes hatályú, a koronavírus elleni intézkedés része. A román–magyar határon lezárják a határátkelőt Tornyán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván – közölték.
A román–ukrán határon a máramarosszigeti határátkelő nem üzemel. A román–bolgár határon a következő pontokon nem lehet átmenni a másik országba egy ideig: Negru Vodă, Lipniţa, Dobromir, Zimnicea, Turnu Măgurele, Bechet.
A román–szerb határon a Vaskapu 2, Újmoldova, Fény, Kunszőllős, Valkány, Turnu Severin és Néranádas határátkelője zárul be (amelyeket a szerbek egyoldalúan már lezártak).
Koronavírus: már a kórház udvarán „szűrnek”
Egészségügyi sátrakat állítottak fel a tűzoltók az Arad Megyei Kórház udvarán, hogy már ott megtartsák a koronavírus-vizsgálatokat, mielőtt a fertőzésgyanúval kórházba kerülők belépnének a sürgősségi osztályra.
Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság tájékoztatása szerint ezek fűthető sátrak, biztosított az áramellátás, és kórházi ágyakkal, infúziós állványokkal felszerelt.
Önkéntes házi karanténba vonult a megyei tanácselnök
A tanácselnök otthonról látja el a feladatát, legalábbis azt, amit távmunkában el tud végezni, és várja, hogy elvégezzék rajta és családtagjain a koronavírus-tesztet – írta. Ez irányú igénylését már benyújtotta, egyelőre várja a jóváhagyást. „Nincsenek tüneteim, de tiszteletben a házi elszigetelésre vonatkozó előírást” – fogalmazott.
A politikus a múlt héten részt vett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos állandó bizottságának ülésén, amelyen jelen volt Vergil Chițac szenátor, akiről pénteken bebizonyosodott, hogy vírusfertőzött.
Járványügyi óvintézkedések közepette szavaznak az új kormány beiktatásáról
A februárban megbuktatott, azóta ügyvivői hatáskörrel működő Orban-kormány miniszterei is házi karanténba kerültek, miután a tavaly november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátoránál kimutatták a fertőzést.
A törvényhozó az elmúlt napokban részt vett a párt vezető testületeinek a kormányválsággal kapcsolatos egyeztetésein.
Koronavírusos betegek fogadására készítik elő a tbc-kórházat
A prefektus által vezetett Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság tájékoztatása szerint minden Arad megyei lakhellyel rendelkező személyt, akiről bebizonyosodik, hogy koronavírussal fertőzött, a temesvári járványkórházba fognak szállítani. Ha viszont az megtelik, kénytelenek lesznek Aradon is helyet biztosítani számukra (esetleg máshonnan érkezett pácienseknek is).
Elhalasztják a Gyulai Pálinkafesztivált
A halasztást Görgényi Ernő gyulai polgármester és Bira Imre fesztiváligazgató jelentette be közös sajtóközleményben csütörtökön. Ezt az alábbiakban közöljük:
Házi karanténba kerül a kormány és a kormánypárt vezetése
Mindezt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök jelentette be pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón. Elmondta: Vergil Chițac szenátor, aki pénteken koronavírus-fertőzöttnek bizonyult, részt vett a kormányválság feloldásával kapcsolatos politikai egyeztetéseken, és fennáll a veszélye, hogy mások is megfertőződtek. A konstancai szenátor február 17. és 19. között vett részt egy brüsszeli NATO-tanácskozáson, vélhetően ott fertőződött meg. Tőle kaphatta el a vírust irodavezetője, aki a családját is megfertőzte. Valamennyiüknek péntek délelőtt lett pozitív a vírustesztje.


