Elmaradnak a március 15-i rendezvények

Figyelembe véve a belügyminisztérium határozatát, miszerint betiltják az 1000 fő feletti rendezvények megtartását, az idei március 15-i megemlékezések lemondása mellett döntött az RMDSZ Arad megyei szervezete.

Az RMDSZ közleménye szerint elmarad a március 12-i gyerekfoglalkozás, a március 14-i konferencia és múzeumi rendezvény, illetve a március 15-i koszorúzási ünnepség, valamint az azt követő Experidance-előadás a sportcsarnokban.

„A mostani járványhelyzetben nem akarjuk kitenni közösségünk tagjait semmilyen veszélynek, hiszen az egészség a legfontosabb” – írták a közleményben.

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének vezetősége vasárnap 16 órakor, a nemzeti ünnep alkalmából koszorút helyez el az Arad megyei magyarság nevében a Szabadság-szobornál. Az esemény élőben követhető az RMDSZ Facebookon-oldalán. „Arra buzdítunk mindenkit, hogy a nap folyamán egy szál virággal emlékezzen a márciusi ifjakra” – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a meghirdetett rendezvényeket egy későbbi időpontban fogják megtartani.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.