Bővül a 65 év felettiek kijárási időkorlátja

<em>Hír szerkesztése</em> Bővül a 65 év felettiek kijárási időkorlátja

„Tekintettel arra, hogy egyre melegebb lesz az idő, és a megállapított intervallumot is túlságosan rövidnek tartották, mától kezdve, ugyancsak katonai rendelettel, ez az intervallum megváltozik. Tehát a 65 évesnél idősebb embereknek napi két intervallum áll rendelkezésre: reggelenként 7 és 11, és este 19 és 22 között mehetnek ki a házból, akár vásárolni, akár egy kis mozgásra a ház körül" – – jelentette be Klaus Johannis államfő hétfő kora délutáni televíziós beszédében, amelyen a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések fokozatos enyhítéseit ismertette.

Zárva maradnak az iskolák ebben a tanévben

<em>Hír szerkesztése</em> Zárva maradnak az iskolák ebben a tanévben

Az elnök délben Ludovic Orban miniszterelnökkel és a koronavírus-járvány elleni védekezésben érintett miniszterekkel, szakemberekkel tartott egyeztetést a szükségállapotot követő enyhítések fokozatos gyakorlatba ültetéséről.

„Az a döntés született, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat. A tanulók, az egyetemisták már nem jelennek meg fizikailag az intézményekben” – közölte az államfő.

Ezért sötétült el az RTL Klub vasárnap

<em>Hír szerkesztése</em> Ezért sötétült el az RTL Klub vasárnap

Az RTL Magyarország központja szerint elszakadt a tévé főhadiszállása és az elosztó központ közti fő- és tartalék optikai szál is. A társaság azt írta, vélhetően átvágták a kábelt az építési munkálatok közben.

A technikai gond miatt adáskimaradás lépett fel a lineáris platformokon (a hagyományos tévéken) és az online műsorban is – írta a hvg.hu-ra hivatkozva az Infostart.

Teli kukával védekezünk a koronavírus ellen

<em>Hír szerkesztése</em> Teli kukával védekezünk a koronavírus ellen

A koronavírus-járvány terjedése ellen elrendelt szükségállapot előírásait nagyon gyorsan próbálták gyakorlatba ültetni Aradon. Még meg sem száradt a pecsét a rendeleten, már le is zárták elsőként a játszótereket.

Erre a Vlaicu-negyedbeli „dühöngőre” is jelképes lakat került: azért csak szimbolikus, mert a munkaterületek kijelölésére használatos fóliaszalag aligha akadályozza meg a behatolni akarókat...

Gyógyulttá nyilvánították Andó Andrást

<em>Hír szerkesztése</em> Gyógyulttá nyilvánították Andó Andrást

Andóról április elején derült ki, hogy elkapta az új típusú koronavírust, és szintén a közösségi oldalán jelentette be, hogy a járvány által megbetegített pácienseknek fenntartott Mosóczy-telepi tbc-kórházba utalták be.

A „fősajtószóvivő” vasárnapi bejegyzésében hosszasan számolt be a tünetekről, a kórházban kapott kezelésről, a betegséggel folytatott harcról, mely során – bevallása szerint – komoly életveszélyben érezte magát.

A hobbicukrász polgármester [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> A hobbicukrász polgármester [AUDIO]

A koronavírus-járvány és az emiatt elrendelt kijárási korlátozások idején sokan otthoni főzéssel, kenyérsütéssel, sütemények készítésével, új receptek kipróbálásával próbálják elütni – vagy épp hasznossá tenni – az időt.

Nemcsak háziasszonyok jeleskednek a konyhában, hanem olykor a férfiemberek is. Ennél szokatlanabb azonban, amikor egy polgármester is felcsap hobbicukrásznak, mint tette azt Pécska elöljárója, Antal Péter, aki a közösségi oldalán teszi közzé az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb remekműveit.

Magyarország ezután napközben engedi keresztül az átutazókat

<em>Hír szerkesztése</em> Magyarország ezután napközben engedi keresztül az átutazókat

A tájékoztatás szerint a munkaviszonyukat igazolók román idő szerint 11 és 23 óra között szelhetik át Magyarországot, az arra kijelölt útvonalon, és csak kijelölt pihenőhelyeken állhatnak meg. A magyar hatóságok a március 18-tól korlátozták a személyforgalmat a határátkelőkön a koronavírus-járvány elleni védekezésként, a román külügyminisztérium kérésére azonban egy humanitárius folyosót nyitottak meg a hazatérő vendégmunkások számára.

Tipikus: kötelező védőmaszkban vásárolni, de nem biztosítanak maszkot

<em>Hír szerkesztése</em> Tipikus: kötelező védőmaszkban vásárolni, de nem biztosítanak maszkot

Aradon a Vlaicu sugárúti Kaufland szupermarketbe tilos belépni a vásárlóknak fedetlen arccal. A koronavírus-járvány elleni védekezésként korábban korlátozták az egyszerre bent tartózkodó vásárlók számát, az ortodox húsvét előtti „nagy rohamban” azonban már számolatlanul engedték be az embereket, csak éppen azokat fordították vissza, akik nem takarták el az arcukat (bármivel).

Miniszteri ígéret: két lejbe kerülnek majd a lakosságnak szánt védőmaszkok

<em>Hír szerkesztése</em> Miniszteri ígéret: két lejbe kerülnek majd a lakosságnak szánt védőmaszkok

A tárcavezető szerint két hazai cég napi egymillió védőmaszkot állít elő, így garantálható lesz a két lej körüli kiskereskedelmi ár (amire rá kell számítani a gyógyszeripari termékekre alkalmazott 9 százalékos általános forgalmi adót).

Meglátása szerint a piacon olyan mennyiségű bel- és külföldi gyártású maszk van jelen, hogy szükségtelen a termék árának hatósági maximálása.

Jelenleg a kereskedelemben átlagosan 5,5–6 lejért (áfával együtt) lehet kapni védőmaszkot.

Agerpres