Tömeges fertőződés a pécskai öregotthonban [FRISSÍTVE]

Tizenhét személy megfertőződött a pécskai öregotthon bentlakói és alkalmazottai közül.

Az Arad megyei prefektúra sajtószóvivője, Lucian Cozma szerint a közegészségügyi igazgatóság azt követően végezte el a koronavírus-teszteket a pécskai idősotthonban, hogy a közelmúltban elhunyt három személy, és mindegyik esetében fennállt a fertőzés gyanúja.

Az otthon lakói és alkalmazottai közül 14 személynek lett pozitív a tesztje csütörtök este, a közlés szerint a közegészségügyi igazgatóság munkatársai péntek délelőtt kiszálltak a helyszínre, ahol mindenkivel személyesen közölték az eredményt, illetve járványtani vizsgálatot végeztek, majd elrendelték a szükséges intézkedéseket.

Egyelőre nem tudni, ki volt a fertőzött személy, aki átadta a többieknek is a betegséget.

Antal Péter pécskai polgármester csütörtökön még azt közölte, hogy a városban hét igazolt esetről tudnak, akik közül kettőt gyógyultnak nyilvánítottak már. Akkor még nem derült ki az otthonban történt tömeges fertőzés. 

FRISSÍTÉS: A közegészségügyi igazgatóság az ígérete ellenére nem adott még tájékoztatást az ügyről. Ehelyett Antal Péter pécskai polgármester péntek délután a Facebook-oldalán az aggodalmak eloszlatására azt írta, hogy az otthon alkalmazottai „már több hete 14 napos műszakokban dolgoznak, amely alatt nem hagyhatják el a központ épületét”, tehát minimális az esélye, hogy a lakossággal érintkezzenek.

Az otthon kilenc lakójánál és öt alkalmazottjánál mutatták ki a vírusfertőzést. Antal Péter szerint az önkormányzatnak nem alárendeltje az intézmény, de a polgármesteri hivatal mindenben együttműködik a hatóságokkal.

FRISSÍTÉS 2: Stark Erika, a megyei szociális igazgatóság vezetője a specialarad.ro-nak péntek este azt nyilatkozta, hogy még három személy tesztje pozitív lett, így 17-re nőtt az esetek száma: 10 bentlakó és 7 alkalmazott fertőződött meg. Elismerte, hogy áprilisban valóban elhunyt egy idős személy, akiről az orvosok utólag azt mondták, hogy koronavírusos volt, ám az illető a kórházban halt meg.

A pécskai otthonnak 47 bentlakója és 32 alkalmazottja van.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.