Hétszáz palack bort adományozott Balla Géza a kórházi dolgozóknak

<em>Hír szerkesztése</em> Hétszáz palack bort adományozott Balla Géza a kórházi dolgozóknak

Az Arad Megyei Tanács szombat délelőtti közleménye és köszönetnyilvánítása szerint a nemzetközi szaktekintélyű borász a koronavírus által okozott betegséggel küzdő, a pácienseket ápoló orvosoknak, ápolóknak, asszisztenseknek a munkáját ismerte el a figyelmességgel.

Az ortodoxok és görögkatolikusok a hétvégén ünneplik Krisztus feltámadását. A járványkórházban és a városi kórházban dolgozók nagypénteken megkapták az ajándékokat, szombaton pedig a tbc-kórház alkalmazottainak is eljuttatták a borokat.

Hárommal nőtt Aradon a koronavírus halálos áldozatainak a száma

<em>Hír szerkesztése</em> Hárommal nőtt Aradon a koronavírus halálos áldozatainak a száma

A járványügyi tájékoztató portál péntek délelőtti híre szerint egy 54 és egy 82 éves férfi hunyt el csütörtökön, akikről már korábban bebizonyosodott, hogy elkapták a fertőzést. Előbbi rákbetegséggel küzdött és kemoterápiás kezelés alatt állt, utóbbinak pedig korábban volt már szívinfarktusa.

Romániában 400-ra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak a száma.

A megyei tanács Facebook-oldalán ugyanakkor csütörtökön újabb 12 koronavírusos beteg gyógyulásáról számoltak be, így Arad megyében már 47 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

Elkészült a tábori kórház az Expón

<em>Hír szerkesztése</em> Elkészült a tábori kórház az Expón

A 240 férőhelyes, fürdőszobákkal, mosdókkal, vizsgálati és személyzeti szobákkal ellátott, orvosi műszerekkel és gépekkel felszerelt mobilkórházat koronavírussal fertőzött betegek fogadására készítette elő a megyei tanács, és a megyei kórház kezelésébe adta.

Jelenleg a megyei kórházban, a városi kórházban és a Mosóczy-telepi tüdőszanatóriumban kezelnek koronavírusos betegeket, de ha a járványhelyzet fokozódik, és megtelnek a kórházi ágyak, az Expóra költöztetik át őket.

Az érettségin és a képességfelmérőn nem kérik a második félév anyagát

<em>Hír szerkesztése</em> Az érettségin és a képességfelmérőn nem kérik a második félév anyagát

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az idei érettségi vizsga és a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgájának az új tanterve.

Az oktatási miniszter rendelete értelmében a koronavírus-járványra és a szükségállapotra való tekintettel az idei országos képességfelmérőn és az érettségi vizsgán nem kérik a második félév tananyagát.

Monica Anisie oktatási miniszter április 14-én jelentette be, hogy aláírta a miniszteri rendeletet a két vizsga tantervéről.

Négy nap tömegközlekedés nélkül

<em>Hír szerkesztése</em> Négy tömegközlekedés nélkül

Az aradi Közszállítási Vállalat (CTP) tájékoztatása szerint a keleti kereszténység – az ortodoxok és görögkatolikusok – húsvétja idején nem közlekednek Aradon az autóbuszok és a villamosok.

A korlátozás április 17-től, nagypéntektől 20-ig, húsvéthétfőig tart. A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom idején amúgy is ritkították a tömegközlekedési járatokat, ezzel pedig négy napig közszállítás nélkül hagyják a várost.

Koronavírus: 35-re nőtt az Arad megyei áldozatok száma

<em>Hír szerkesztése</em> Koronavírus: 35-re nőtt az Arad megyei áldozatok száma

Országszerte 387-re emelkedett a koronavírusosnak tekintett halálesetek száma, míg Arad megyében már 35 ez a szám.

A legutóbbi két Arad megyei elhunyt egy 61 és egy 76 éves férfi, és mindketten súlyos krónikus betegségekben – másodfokú cukorbajban és magas vérnyomástól, illetve Alzheimer-kórban és érrendszeri zavarokban – szenvedtek.

Mindketten április 15-én, szerdán hunytak el.

Felhasználhatjuk többször ugyanazt a lakhelyelhagyási nyilatkozatot

<em>Hír szerkesztése</em> Felhasználhatjuk többször ugyanazt a lakhelyelhagyási nyilatkozatot

Fotóval is illusztrálta szerdán Facebook-oldalán a Román Rendőrség, hogy a dátum kijavításával többször elhagyhatjuk lakhelyünket ugyanazzal az egyéni felelősségvállalási nyilatkozattal.

Fontos azonban, hogy a lakás elhagyásának indoka és a tervezett útvonal ne változzon – figyelmeztet az RMDSZ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztató portálja.

Újranyitották a Battonya–Tornya határátkelőt [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Újranyitották a Battonya–Tornya határátkelőt [FRISSÍTVE]

A tárcavezető felidézte, néhány nappal ezelőtt nyolc átkelőhelyen már megnyílt a lehetőség az ingázásra a magyar–román határon, a magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a Békés megyei Battonya és az Arad megyei Tornya közötti átkelőt is használhatják ingázás céljából.

„Egy újabb jó hír a határ menti közösségeknek, és újabb jó hír a gazdasági együttműködés szempontjából, hiszen Románia a negyedik legfontosabb exportpiacunk" – írta Szijjártó.

Jó hír a gazdáknak a szenátusból: nem kellene fizetni az öntözővízért

<em>Hír szerkesztése</em> Jó hír a gazdáknak a szenátusból: nem kellene fizetni az öntözővízért

A jogszabály – amelyet az RMDSZ szenátorai támogattak – értelmében az állam lemondana az vízhasználati illetékből származó bevételéről, így a gazdák, szükségállapot vagy szárazság esetén, de akkor is, ha például a mezőgazdasági termékek piaci ára miatt a versenyképesség veszélybe kerül, ingyenesen öntözhetnek – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.

A szövetség mezőgazdasági szakpolitikusa hozzátette: az új előírások értelmében az öntözési engedély kibocsátása is bürokráciamentes lesz, felére csökken a dokumentum kiállításához szükséges idő.