Koronavírusos lett a zádorlaki iskolaigazgató

<em>Hír szerkesztése</em> Koronavírusos lett a zádorlaki iskolaigazgató

Az Arad megyei tanfelügyelőség vezetője az Agerpresnek úgy nyilatkozott: az iskolaigazgató kedd reggel tájékoztatta őket arról, hogy hétfő estére pozitív lett a koronavírus-tesztje – számolt be a Mazol. Mint kiderült, már szombaton megjelentek nála a fertőzésre utaló tünetek, ezért nem vett részt a hétfői tanévnyitón, hogy ne kockáztassa kollégái vagy a diákok egészségét.

Megtalálták a Marosban elmerült tinédzser holttestét

<em>Hír szerkesztése</em> Megtalálták a Marosban elmerült tinédzser holttestét

A 112-es egységes segélyhívó számon hétfő délben jelentették be, hogy Aradon, a Maros mikelakai partszakaszán bement a folyóba egy fiatal fiú, és nem jött többé elő.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három 14 éves gyerek ment hűsölni a Marosra, s az egyikük merült el. A tűzoltóság mentőcsónakokkal és búvárokkal kereste az áldozatot, egészen estig.

Kedden folytatták a kutatást, és a búvárok végül a stégtől mintegy 25 méterre, hat-hét méteres mélységben találták meg a holttestet.

Megáldották a felújított kisiratosi templomot [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Megáldották a felújított kisiratosi templomot [AUDIO]

A magyar határ menti községben hálát adtak a Fennvalónak a megvalósításért és köszönetet mondtak a támogatóknak.

A koronavírus-járvány némileg közbeszólt, mivel a egyházmegye püspöke nem tehetett eleget  meghívásnak, a hívek egy része pedig csak a templomkertből követhette a ceremóniát. A szentmisét a Facebookon is élőben közvetítették:

Be kellett érnie egy ponttal az UTÁ-nak [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Be kellett érnie egy ponttal az UTÁ-nak [FRISSÍTVE]

Az élvonal két újonccsapatának találkozóján korán vezetést szereztek a vendégek, Buștea egy lekészített labdát lőtt el laposan a 16-os közeléből a 10. perc végén, amiből gólt ért el. A folytatásban is többet birtokolta a labdát az UTA, Hora ollózó mozdulattal majdnem újabb gólt lőtt (védett a hazai kapus), s a második félidőben több ígéretes helyezetet is kidolgoztak az aradiak, de a befejezésbe mindig hiba csúszott.

Kovács Imre: mindent megteszünk, hogy Pereg modern község legyen

<em>Hír szerkesztése</em> Kovács Imre: mindent megteszünk, hogy Pereg modern község legyen

– 2012-ben, amikor odakerültem az önkormányzat élére, fejest ugrottam a mély vízbe: a pusztító vihar okozta károk felmérésével és enyhítésével kezdődött a mandátumom – elevenítette fel. – Utána apránként, lépésről lépésre, amikor már kezdtem belejönni, hozzákezdtünk a nagyobb fejlesztésekhez, pályázatokat írtunk, finanszírozási forrásokat keresni a terveinkhez, és sikerült olyan projekteket kivitelezni, amelyeknek most már látszata van, és élvezi a közösség. Nyolc és fél kilométernyi utcát aszfaltoztunk le, előtte természetesen befejeztük az ivóvízhálózat bővítését.

Megkapták a magyar előkészítősök az iskolatáskákat

<em>Hír szerkesztése</em> Megkapták a magyar előkészítősök az iskolatáskákat

A Rákóczi Szövetség és az RMDSZ Arad megyei szervezetének együttműködésének köszönhetően ebben az évben sem maradt el a már évek óta futó „De nehéz az iskolatáska!…”-program, amely keretén belül a magyar előkészítő osztályos diákok egy új iskolatáskát kaptak.

Az elmúlt napokban Faragó Péter, parlamenti képviselő, személyesen átadta a táskákat az előkészítősöknek, akik hétfőn egy új táskával ülhettek be az iskolapadba.

Idén is megtartják az Aradi Magyar Napokat

<em>Hír szerkesztése</em> Idén is megtartják az Aradi Magyar Napokat

A koronavírus-járvány miatt a hatósági előírásokat betartva, szigorú óvintézkedéseket vezetnek be a szervezők, továbbá elmaradnak a korábban hagyományosnak számító tömegrendezvények.

Az előző évekhez képest szerényebb körülmények között, de megtartják a rendezvényt, amely a bejelentett tervek szerint négynapos lesz, szeptember 18–21. között. Az új, érvényben lévő szabályok a résztvevők biztonságát hivatottak szolgálni. A járványügyi megszorítások miatt idén limitált férőhelyes lesz mindegyik program.

Újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

<em>Hír szerkesztése</em> Újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

A hétfőn elfogadott kormányhatározat alapvetően megtartja az eddigi korlátozásokat, amelyeket a szeptember 27-i önkormányzati választásokkal kapcsolatos előírásokkal egészítettek ki.

A jogszabály szerint a voksolás alkalmával mindenkinek maszkot kell viselnie, a személyi igazolványt már nem az urnabiztosoknak, hanem a szavazónak kell belehelyeznie abba a berendezésbe, amely nyilvántartásba veszi, hogy szavazásra jelentkezett. A voksolónak a szavazókörbe történő érkezésekor és távozáskor is fertőtlenítenie kell a kezét.

Egészségügyi óvintézkedésekkel kezdődött a tanév [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Egészségügyi óvintézkedésekkel kezdődött a tanév [AUDIO]

Az aradi magyar iskolaközpontban valamelyest nőtt a diáklétszám a múlt tanévhez képest. Két előkészítő osztály indult, és az általános iskolai tagozaton minden évfolyamon párhuzamos osztályok működnek. Ha átmenetileg meg is szűnt az autószerelői szakmunkásképző osztály, helyette viszont duális képzést nyújtanak a vendéglátóipar iránt érdeklődőknek, ami az iskola vezetősége szerint pozitívum.

Villamos alá esett egy utas

<em>Hír szerkesztése</em> Villamos alá esett egy utas

A tűzoltóság szerint, amikor az 50 év körüli férfi lelépett a járműről, az eli is indult, és elsodorta az áldozatot.

A férfi eszméleténél volt, de súlyos sérülésekkel szállították kórházba – tették hozzá.

Az ügyben vizsgálják a villamosvezető felelősségét.