Egyelőre gond nélkül lehet közlekedni Arad megye útjain

<em>Hír szerkesztése</em> Egyelőre gond nélkül lehet közlekedni Arad megye útjain

A megyei önkormányzat hétfő délelőtti tájékoztatása szerint a hókotrásra szerződetett vállalatot az első hópelyhek megjelenésekor felszólították, hogy helyezze készenlétbe járműveit, és hajnali három és öt óra között terepszemlét tartottak a megyei utakon.

Mind Arad környékén, mind a Körösök vidékén, illetve a hegyvidéki területeken is járhatók az utak, de arra kérik a gépjárművezetőket, hogy óvatosan, a téli útviszonyoknak megfelelően vezessenek.

Hétfőn újrakezdték a szombaton eltűnt vadászi kisfiú keresését [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Hétfőn újrakezdték a szombaton eltűnt vadászi kisfiú keresését [FRISSÍTVE]

A gyerek édesanyja jelentette be, hogy a fia nem jött haza, és senki sem tud semmit a hollétéről.

A katasztrófavédelem kisjenői parancsnoksága szervezésében, rohammentősökkel közösen kezdték meg a keresését, később az irányítást átvette az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság nűnügyi nyomozócsoportja és a különleges erők osztálya. A kutatásban tűzoltók, csendőrök és mintegy negyven gyulavarsándi önkéntes is részt vett, sőt a határrendészet hőkamerás gépjárművét is bevetették.

Hat játékost elbocsátott, négyet szerződtetett az UTA a téli szünetben [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Hat játékost elbocsátott, négyet szerződtetett az UTA a téli szünetben [FRISSÍTVE]

A Liga 1-ben 12 év szünet után szereplő nagymúltú aradi csapat hullámzó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban: az első három fordulóban remizett, az első diadalát pedig csak az ötödik játéknapon aratta – igaz, akkor idegenben, de az önmaga árnyékát idéző Dinamo ellen nyert 1–0-ra.

Régi idők focija Tisza Ferenccel [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Régi idők focija Tisza Ferenccel [AUDIO]

Az aradi futballkedvelők számára Tisza Ferenc neve összefonódott az utánpótlás-neveléssel. A szaktekintélynek számító edző 37 év alatt fél tucat országos bajnoki címet szerzett az aradi korosztályos csapatokkal, kezei közül több mint harminc élvonalbeli játékos került ki az évtizedek során, s ma is vannak olyan tanítványai, akik az utánpótlás vagy a felnőtt válogatottságig vitték.

Hatvannyolc határsértőt találtak egy kamionban Nagylaknál

<em>Hír szerkesztése</em> Hatvannyolc határsértőt találtak egy kamionban Nagylaknál

Szabó Szilvia közölte, a török kamion sofőrje szerda este jelentkezett magyarországi belépésre az átkelőnél. Az ellenőrzéskor a csoport tagjai közül többen a raktér ponyváját kivágva próbáltak elmenekülni, de a rendőrök a közelben elfogták őket.

A sofőrrel szemben embercsempészés, míg a migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt a román határőrizeti szerv járt el – tudatta a százados.

Az aradi határrendészet közleménye szerint a csoportból 57-en felnőttek voltak (18 és 40 év közöttiek), míg 11-en kiskorúak (15–17 évesek).

Megkezdték a kidobott karácsonyfák összegyűjtését

<em>Hír szerkesztése</em> Megkezdték a kidobott karácsonyfák összegyűjtését

Arra kérik a tömbházakba lakókat, hogy a fenyőket az ingatlan hulladéktárolójába vagy mellette gyűjtsék, ahonnan a kukásautók elvihetik. A magánházakban lakóktól meghatározott program szerint, a barna kukák tartalmának összegyűjtése napján viszik el a fákat.

A szervezett gyűjtéssel az a cél, hogy elkerüljék azt, hogy mindenki találomra dobja el a fáját. A lakosok egyébként a 0257/984-es telefonszámon be is jelenthetik, hol vannak kidobott fenyőfák, de a városháza Facebook-oldalán is üzenhetnek a köztisztaságiaknak, hogy hová menjenek a fákért.

Gumiabroncsok közé bújtak a migránsok

<em>Hír szerkesztése</em> Gumiabroncsok közé bújtak a migránsok

A határrendészeti közleménye szerint a gyulavarsándi román–magyar határátkelőnél egy román rendszámú és román állampolgárságú sofőr vezette teherautó átkutatásakor bukkantak a „potyautasokra”.

A fuvarlevél szerint a gépjármű gumiabroncsokat szállított Franciaországba, ehhez képest tizenöt, magukat szíriai állampolgároknak valló határsértőt is találtak. A tizenkét felnőttből és három kiskorúból álló csoport tagjainak életkora 14 és 26 év közötti, a fiatalok azt mondták, hogy Nyugat-Európába szerettek volna jutni papírok nélkül.