A romániai vállalatok háromnegyedét meglopják alkalmazottaik

<em>Hír szerkesztése</em> A romániai vállalatok háromnegyedét meglopják alkalmazottaik

Az üzleti szféra számára kockázatelemzéseket végző Corporate Intelligence Agency felmérését hétfőn ismertette az Agerpres hírügynökség. Az elemzés idézi az okleveles csalásvizsgálók egyesületének az adatait, amelyek szerint az állami intézmények, a vállalatok és a civil szervezetek évente a bevételeik öt százalékát veszítik el az alkalmazottaik csalása miatt.

Mint közlik, a csalásokat esetenként éppen a menedzserek, vagy akár a cégtulajdonosok hajtják végre.

Hajszálon múlt az UTA győzelme a FCSB ellen

<em>Hír szerkesztése</em> Hajszálon múlt az UTA győzelme a FCSB ellen

Az UTA egy nem túl színvonalas, de az aradi közönségnek köszönhetően annál hangulatosabb első félidő után még vezetett az elmúlt szezon ezüstérmese ellen, de a FCSB a hajrában elrontotta Bálint László György vezetőedző tanítványainak az örömét.

A címvédő Kolozsvári CFR szombaton a román bajnokságba visszatérő Dennis Alibec góljával nyert Târgoviștén, és mivel az újonc Rapid ikszelt a Farullal, a CFR maradt az egyetlen gárda, amelyik három meccsből három győzelmet könyvelhet el.

Harmadik napja ég az aradi szeméttelep [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Harmadik napja ég az aradi szeméttelep [FRISSÍTVE]

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint kétezer négyzetméteren csaptak fel a lángok, három tűzoltóautót és több mint tűzoltót vezényeltek a helyszínre, rajtuk kívül a hulladéklerakat tíz alkalmazottja is segédkezett az oltásban.

George Pleșca százados, az ISU sajtószóvivője szerint vasárnap reggelre sikerült megfékezni a lángok tovább terjedését, de a tüzet még nem oltották el teljesen. A cég munkatársai erőgépekkel földet hordtak a tűzgócokra.

Óriási a sor a határátkelőhelyeken

<em>Hír szerkesztése</em> Óriási a sor a határátkelőhelyeken

A nagylaki közúti határátkelőhely Romániába belépő oldalán két órát kell várakozni, Romániából kifelé 20 percet.

Az utazók használhatják az egész nap működő kiszombori közúti átkelőt, vasárnaponként 8 és 16 óra között a magyar és román állampolgárok pedig választhatják a Csanádpalota-Nagylak ideiglenes közúti határátkelőhelyet is.

A Tornya–Battonya határátkelőhely kilépő oldalán 40, a belépőn 20 perc a várakozási idő.

Meghosszabbították az országos kamionstopot [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Meghosszabbították az országos kamionstopot [FRISSÍTVE]

A rendelkezést az előrejelzett extrém magas hőmérsékletek miatt rendelték el, az aszfaltrétegek megóvása – az úttestek deformálásának elkerülése – érdekében, és közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vételével.

A rendelkezés értelmében a jelzett három napon 12 és 20 óra között – a fenti négy megye kivételével – tilos a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek közlekedése az országutakon és autópályákon, illetve egyéb gyorsforgalmi utakon.

Aradi személyiségek – kettős könyvbemutató

<em>Hír szerkesztése</em> Aradi személyiségek – kettős könyvbemutató

A nyugalmazott fizikatanár, iskolaigazgató és író 2016-ban jelentette meg az aradi – vagy Aradról elszármazott – magyar közéleti szereplőket, művészeket, írókat, orvosokat, sportolókat és jeles szakembereket személyes hangvételű beszélgetéseken keresztül bemutató könyvét.

Azóta minden évben új interjúkötettel jelentkezett, mert – mint a szerző mondja – Arad kifogyhatatlan a személyiségekből.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem jelent meg a könyv, cserébe az olvasók idén két kötetet, az 5. és 6. részt is kézbe vehetik.

Augusztustól lazítanak a koronavírus elleni korlátozásokon

<em>Hír szerkesztése</em> Augusztustól lazítanak a koronavírus elleni korlátozásokon

Augusztus elsejétől a 2 és 3 ezrelék közötti fertőzési rátájú településeken a kültéri kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvényeket csak 2500 fős létszámkorláttal lehet megszervezni, a maszkviselés kötelező. A rendezvényeken legalább 10 napja teljesen immunizált, illetve a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet vagy 24 óránál nem régebbi negatív antigéntesztet felmutató személyek vehetnek részt, valamint azok, akik bizonyítani tudják, hogy legalább 15, de nem több mint 180 napja átestek a koronavírus-fertőzésen.

Törölték a járványügyi szempontból kockázatos zónákból beutazó 3–6 éves gyerekek tesztelési kötelezettségét

<em>Hír szerkesztése</em> Törölték a járványügyi szempontból kockázatos zónákból beutazó 3–6 éves gyerekek tesztelési kötelezettségét

Eddig a 3 és 6 év közötti gyerekek tesztelése kötelező volt.

A hétfő este jóváhagyott, 51-es számú határozat szerint ugyanakkor a 6 és 16 év közötti gyerekek esetében a 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt bemutatása kötelező az országba való belépéskor (a saját járművel utazók esetén), vagy a repülőre, vonatra, buszra való felszálláskor.