Tarhonyakészítés a Tornyai Tájházban [AUDIO]

A művésztelep résztvevői nemcsak a Körösök vidékével ismerkednek meg, hanem Arad megye más kisrégióival is.

Vasárnap ér véget az Arad megyei Nagyzerénden az egyhetes 19. Nemzetközi Alkotótábor. A koronavírus-járvány miatt tavaly sem maradt el a művésztelep, viszont akkor és idén is kisebb létszámmal és rövidebb ideig rendezték, illetve rendezik meg.

A résztvevők nemcsak a Körösök vidékével ismerkednek meg, hanem Arad megye más kisrégióival is.

A magyar határ menti Tornyán, a Tájházban eltöltött egy-egy nap már elmaradhatatlan: a művészek a zavartalan alkotás mellett a népi mesterségek gyűjteményének is örvendhetnek, illetve belekóstolhatnak az egykori paraszti háztartások mindennapjaiba és a helyben készült hagyományos étkekbe.

Ezúttal a tarhonyakészítés fortélyait sajátíthatták el. Pataky Lehel Zsolt is velük tartott, és először Siska-Szabó Hajnal festőművészt, aradi rajztanárt, a zeréndi alkotótábor művészeti vezetőjét kérte mikrofon elé.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.