Péntektől újabb 30 nappal hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet

<em>Hír szerkesztése</em> Péntektől újabb 30 nappal hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet

Ennek értelmében szeptember 10-től újabb 30 napon át veszélyhelyzet lesz érvényben Románia területén.

A koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül tavaly március 16-án szükségállapot lépett érvénybe, ami alatt – március 25-től – általános kijárási tilalmat is elrendeltek. A szükségállapotot egy hónappal meghosszabbították, majd 2020. május 15-től felváltotta a védekezés enyhébb formája, a veszélyhelyzet, amit azóta minden hónapban – a CNSU javaslatára – 30 nappal meghosszabbít a kormány.

Harmadosztályú ellenfelet kapott az UTA a kupában

<em>Hír szerkesztése</em> Harmadosztályú ellenfelet kapott az UTA a kupában

A mérkőzéseket szeptember 22-re, szerdán 16.30-ra írták ki, de azokat a meccseket, amelyeket valamelyik televízió közvetít, más időpontban rendezhetik meg (erről utólag tájékoztatnak majd).

Az UTA a harmadik osztályban szereplő ACSO Filiași vendége lesz. A Dolj megyei ellenfél a 3. Liga 6. csoportjában érdekelt, a múlt hétvégén kezdődött bajnokságot idegenbeli 3–0-s vereséggel kezdte.

Az 5. forduló (16 közés jutásért) párosítása:

Magyarokat is kitüntettek a városnapi díszülésen [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Magyarokat is kitüntettek a városnapi díszülésen [AUDIO]

A hagyományok szerint díszpolgári címeket, Pro Urbe-díjakat és Kiválóság-okleveleket adott át Călin Bibarț polgármester a helyi tanács döntése értelmében.

Szokász szerint magyar díjazottak is voltak: idén Puskel Emese Tünde újságírót médiakategóriában jutalmazták Kiválóság-oklevéllel Arad értékeinek népszerűsítése terén végzett munkájáért, Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettesnek pedig a közoktatás terén végzett munkásságát ismerték el ugyanilyen módon.

Megjelent a 2022-es érettségi menetrendje

<em>Hír szerkesztése</em> Megjelent a 2022-es érettségi programja

A nyári érettségire 2022. május 23. és 27. között kell majd beiratkozni. Június 6–8. között zajlik majd a román nyelvi kompetenciák szóbeli felmérése, június 8–9-én az anyanyelvi kompetenciák szóbeli felmérése, 9–10-én a digitális kompetenciák felmérése, 13–15. között pedig egy nemzetközi kommunikációs nyelv ismeretének felmérése.

Az írásbeli vizsgák június 20-án kezdődnek a román nyelv és irodalommal. Június 21-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 22-én a szaknak megfelelő választott tantárgyból, 23-án pedig anyanyelvből írásbeliznek az érettségizők.

AR helyett ZR

<em>Hír szerkesztése</em> AR helyett ZR

A tájékoztatást a félreértések elkerülése végett adták ki, mivel sokan, akik újra cserélték a személyit, vagy most kapták meg az első igazolványukat, visszatértek a hivatalba, mert azt hitték, hogy elírás a ZR betűkombináció a megszokott AR helyett.

Mint írták, a belügyminisztérium rendelte el, hogy a számkombináció előtt a ZR kódjel szerepeljen az aradi személyigazolványokon, az első ilyennek kiadott kártyához a 000100-s sorszámot rendelték.

A változtatás óta egyébként már több mint 2500 új személyi igazolványt bocsátottak ki.

Konzuli fogadónap Aradon [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Konzuli fogadónap Aradon

A konzuli napon átvesznek kitöltött egyszerűsített honosítási eljárásban kérelmezett dossziékat, beadhatók magyarútlevél-igénylések, a Köldökzsinór-program (anyasági támogatás, babakötvény), illetve egyéb kitöltött bejelentések (születés, házasság, válás, haláleset, lakcímkártyacsere stb.).

A nagy érdeklődésre való tekintettel és az ügyintézés gyorsítása érdekében előzetes bejelentkezés szükséges a 0257/255–786-os telefonszámon.

Elfogadták a rászorulók energiaszámláinak támogatásáról szóló törvényt

<em>Hír szerkesztése</em> Elfogadták a rászorulók energiaszámláinak támogatásáról szóló törvényt

A jogszabály alapján a koruk, egészségi állapotuk, elégtelen jövedelmük miatt szociálisan rászorulónak minősülő vagy energetikai szempontból elszigetelt területen élő családok, illetve egyedül élő személyek a lakásuk fűtéséhez használt energiahordozótól, illetve jövedelmüktől függően állami támogatást kaphatnak energiaszámláinak kifizetéséhez.

A védendő (a jogszabályban „veszélyeztetettnek" nevezett) fogyasztók energetikai szempontból hatékonyabb fűtésrendszerek, illetve háztartási gépek beszerzésére is igényelhetnek támogatást.

A hétvégén rendezik meg a Pécskai Magyar Napokat

<em>Hír szerkesztése</em> A hétvégén rendezik meg a Pécskai Magyar Napokat

Mivel a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések miatt későbbi időpontban, június helyett szeptemberben tartják a kulturális-szórakoztatót rendezvénysorozatot, a hagyományos Szent Iván-éji tűzugrás elmarad, viszont így is remek programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, hagyományőrző rendezvényekkel, borkóstolóval várják az érdeklődőket.

A program

Szeptember 10., péntek

Több mint 22 ezer doboz csempészcigit találtak

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 22 ezer doboz csempészcigit találtak

A nejlonzsákokba csomagolt kartondobozok feltehetően csempészetből származnak, ugyanis nem olt zárjegy a dohányárun – olvasható az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében.

Megjegyezték: az elmúlt időszakban a környéken számos akciót hajtottak végre a rendőrök a cigarettacsempész-hálózatok felszámolására, és járőrözés közben bukkantak az erdőszélen „felejtett” árura.