Elfogadták a rászorulók energiaszámláinak támogatásáról szóló törvényt

A kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók minimális energiaszükségleteinek biztosításáról fogadott el törvényt kedden a képviselőház.

A jogszabály alapján a koruk, egészségi állapotuk, elégtelen jövedelmük miatt szociálisan rászorulónak minősülő vagy energetikai szempontból elszigetelt területen élő családok, illetve egyedül élő személyek a lakásuk fűtéséhez használt energiahordozótól, illetve jövedelmüktől függően állami támogatást kaphatnak energiaszámláinak kifizetéséhez.

A védendő (a jogszabályban „veszélyeztetettnek" nevezett) fogyasztók energetikai szempontból hatékonyabb fűtésrendszerek, illetve háztartási gépek beszerzésére is igényelhetnek támogatást.

A törvény a gázfűtéses lakások esetében a havi 250 lejnél, a villanyárammal fűtött lakások esetében az 500 lejnél, a szilárd, vagy folyékony tüzelőanyagú fűtés esetében pedig a 160 lejnél nem nagyobb energiaszámla kifizetését minősíti támogathatónak.

A fűtéstámogatás a védendő fogyasztó nettó jövedelme függvényében arányosan csökken. Az a rászoruló család, ahol az egy főre eső nettó jövedelem nem éri el a 200 lejt – a törvényben meghatározott, később kormányhatározattal aktualizálható energiafogyasztási kereten belül – 100 százalékos fűtéstámogatásra jogosult. A legkisebb, 10 százalékos fűtéstámogatást pedig olyan családok kaphatják meg, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg az 1386 lejt.

Raluca Turcan munkaügyi miniszter becslése szerint mintegy félmillió háztartásnak, vagyis több millió embernek nyújt segítséget a védendő fogyasztókról elfogadott törvény. A kétkamarás parlament szenátusa által korábban már megszavazott jogszabályt kedden egyetlen tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és – ha az államfő kihirdeti – novembertől lép hatályba.

Romániában az elmúlt egy évben végrehajtott energiaár-liberalizálás nyomán a villamosenergia és a gáz átlagban 21 százalékkal drágult és a gazdasági elemzők szerint ősszel további áremelkedés várható.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem jó jel: a NATO Romániába küldheti magas készenlétű összhaderőnemi erőit
Iohannis szerint azért, hogy szükség esetén bármilyen, a NATO-t érő támadásra 72 órán belül reagáljon.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
Havi 400 lejes nettó béremelést követelnek.
Winkler Gyula: az EU a lakossággal fizettetné meg az épületek klímasemlegességét
Az EP szerint 2040-ig teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni hőközpontokat.
Klaus Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a posztért.