Több mint 22 ezer doboz csempészcigit találtak

Több kint 450 ezer szál, 22 700-nál is több doboz cigarettát találtak a borossebesi és honctői rendőrök vasárnap reggel az Arad megyei Nagyhalmágy közelében egy erdőszélen.

A nejlonzsákokba csomagolt kartondobozok feltehetően csempészetből származnak, ugyanis nem olt zárjegy a dohányárun – olvasható az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében.

Megjegyezték: az elmúlt időszakban a környéken számos akciót hajtottak végre a rendőrök a cigarettacsempész-hálózatok felszámolására, és járőrözés közben bukkantak az erdőszélen „felejtett” árura.

Rendőrségi felvételek

Az ügyben bűnvádi eljárást indítottak, a nyomozók megpróbálják kideríteni, hogy ki hagyta ott és milyen célból a cigarettát.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.