Tavaly Szenteste nyílt meg a forgalom előtt az Aradot Újaraddal összekötő ferdekábeles híd, az eseményt előzetesen titokban tartotta az önkormányzat, a közvélemény csak utóbb, Călin Bibarț polgármester Facebook-videójából értesült róla, ugyanis megörökítették, amint a helyi tömegközlekedési vállalat Mikulás-ruhába öltözött sofőrje vezette autóbuszon áthajtatott a hídon.
Két hónap sem telt el azóta, de a friss beruházáson máris látványos jeleit látszanak a gyors ütemű romlásnak. A január kemény fagy, majd olvadás, illetve ezek váltakozása nyomán
a beton több helyen mállik a korlátok tövénél, a kerékpárút festése egy érintésre leválik, sőt a gyalogos közlekedésnek fenntartott felületen is érezhetők a kisebb-nagyobb egyenetlenségek.
Erre többen is felhívták a figyelmet azok, akik rendszeresen átkelnek rajta. A közösségi oldalakon terjedő felvételek és hozzászólások alapján a lakosok felháborítónak tartják a helyzetet, és sokan bizalmatlanságukat fejtették ki az új híd használatával kapcsolatban.
„Ez az aradiak pénzének a semmibevétele. Több ismerősöm is mondta, hogy nem szívesen mennek át rajta, autóval is lassítanak. A gyalogos rész puha, nem tudni, mi van alatta” – fogalmazott egy aradi lakos a román közszolgálati televízió hírcsatornája (TVR Info) és temesvári regionális stúdiója (TVR Timișoara) által készített riportban.
A sofőrök körében is nő az aggodalom, többen arról számoltak be, hogy a hídon áthaladva érezhetők a kisebb rázkódások, és a látványos úthibák sem növelik a biztonságérzetet.
Az aradi önkormányzat szerint nincs veszély, és tavasszal kijavítják a hibákat, különben is, „a téli időjárás természetes módon okozhat felületi károsodásokat”.
„A többszöri fagyási–olvadási ciklusok hámlást vagy bizonyos esetekben a cementréteg töredezését idézhetik elő. A hibák kijavítása akkor történhet meg, amikor az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik” – nyilatkozta a tévének Ralu Cotrău sajtószóvivő. Hangsúlyozta: a híd szerkezeti biztonsága nincs veszélyben.
A közel 166 millió lej értékű, európai uniós forrásból finanszírozott híd építése 2022-ben kezdődött. A projekt már tavaly is komoly visszhangot váltott ki, amikor a nyárára tervezett átadás előtt a szakemberek megállapították – sőt szabad szemmel is látható volt –, hogy a függőhíd az ideiglenes tartópillérek eltávolítása után megsüllyedt. Ezt úgy ellensúlyozták, hogy 1500 tonnányi építményt (többek között a járdákat) visszabontottak, hogy könnyebb legyen, a feszítő sodronyokat pedig „újrahangolták”.
Bonyolította a használatba vételt, hogy a kivitelező PAB România vállalat csődöt jelentett tavaly ősszel, a csődbiztosok pedig zsarolták az önkormányzatot, hogy mondjon le a cég által letétbe helyezett garanciáról, különben nem adják át a befejezéshez szükséges építési naplót és egyéb okmányokat, de végül az önkormányzat bírósági úton szerzett érvényt a jogainak.
A 295 méter hosszú, 23,5 méter széles, kétirányú gépjárműforgalmat lebonyolító híd kerékpárutakkal és LED-es díszkivilágítással épült. A beruházás része egy 227 millió lejes, európai uniós forrásból finanszírozott közlekedésfejlesztési projektnek, amely magában foglalja elektromos buszok töltőállomásainak telepítését, 23 közlekedési megálló korszerűsítését, 20 jelzőlámpás csomópont fejlesztését, valamint több száz fa és cserje telepítését, illetve a tömegközlekedési útvonal meghosszabbítását.
A hidat decemberben nyitották meg a forgalom előtt, mivel a városvezetés félt, hogy elúszik az építésre megítélt európai uniós támogatás, ezért még az év vége előtt ráengedték a gépjárműveket a hídra, bár az építkezési felügyelőséget erről nem értesítették előzetesen, sőt a műszaki átvétel is csak utána zárult le.
Emiatt pénzbírságot is kapott az önkormányzat, amiről Călin Bibarț polgármester utóbb azt állította, hogy „saját zsebből” fizette ki, vagyis nem terhelte a városkasszát.
Az ügy miatt nyilvánosan neheztelt rá a törvényességet felügyelő kormánymegbízott, Mihai Pașca prefektus, aki szerint az elöljáró felelőtlen volt, s egy polgármesternek jó példát kellene mutatnia a törvények és szabályok betartásából, ne azok megkerülésének módját népszerűsítse.
Az aradi hídépítés továbbra is az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatának tárgya, amely a kivitelezés jogszerűségét ellenőrzi.


