Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében

bölcsőde

Az augusztusban átadott angyalkúti bölcsőde | Fotó: Arad Megyei Tanács

A tervezett nyolcból három új bölcsőde épült meg eddig Arad megyében a román kormány Szent Anna-programja keretében, közülük azonban csak nyitotta egy meg a kapuit a gyerekek előtt: a pankotai, míg Nagylakon és Angyalkúton a közművek bekötésére és a személyzet alkalmazására várnak.

Pankotán május óta működik az új bölcsőde, míg a nagylaki és a közelmúltban felavatott angyalkúti kisdedóvókban egyelőre nincs személyzet, ráadásul az egyik épületet még az elektromos hálózatra sem csatlakoztatták.

A Fejlesztési, Középítkezési és Közigazgatási Minisztérium által felügyelt országos bölcsődeépítési program keretében Arad megyében az első intézményt Pankotán avatták fel 2025 júliusában. A kivitelezés mintegy 1,8 millió euróba került, működését azonban csak idén májusban kezdhette meg, mivel még hátra volt egyes közművek bekötése. Dan Ștefan Pocrișer, Pankota polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta:

a 40 férőhelyes intézményben jelenleg 20 gyerek van.

Eddig hat alkalmazottat sikerült felvenni: két nevelőt, két gondozót, egy ügyintézőt és egy szakácsot.

 

A másik két, a program keretében elkészült bölcsőde Nagylakon és Angyalkúton találhatók, ezek várhatóan leghamarabb jövő év elején nyithatják meg kapuikat.

Nagylakon 40 férőhelyes bölcsőde épült. Bár Cseke Attila fejlesztési miniszter májusban már a beruházás befejezését jelentette be, az épület műszaki átvétele csak augusztusban történt meg. Mircea Onea polgármester szerint az intézmény várhatóan jövő év elején kezdheti meg működését. Egyelőre nincsenek jóváhagyott állások, és villany sincs még az épületben. Az önkormányzat 500 ezer lejt különített el egy transzformátorállomás kiépítésére.

 

Angyalkúton 70 férőhelyes bölcsődét építettek, amelynek működtetéséhez 25 alkalmazottra lenne szükség. Nicolae Dolha polgármester szerint azonban az állásokat még nem hagyták jóvá. Az önkormányzat már kérte az oktatási minisztériumtól a szükséges állások engedélyezését, és a válaszra várnak. Ezt követően szervezhetik meg a versenyvizsgákat. A bölcsődét augusztusban, Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében avatták fel,

de az épületet egyelőre nem csatlakoztatták sem az elektromos, sem a gázhálózathoz.

A polgármester szerint a munkálatok legfeljebb egy hónapon belül befejeződhetnek. A víz- és csatornahálózatra már rákötötték az épületet. Dolha arra számít, hogy a 70 férőhely hamar megtelik, mivel az elmúlt évtizedben sok fiatal család költözött az Arad vonzáskörzetében fekvő településre.

 

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az állásokat csak a közműcsatlakozások befejezése és a működéshez szükséges engedélyek megszerzése után hagyják jóvá. Az önkormányzatoknak emellett közölniük kell a beíratott gyerekek számát is, hogy meghatározhassák a csoportok és az alkalmazottak szükséges létszámát.

Arad megyében összesen nyolc bölcsőde építését irányozta elő a Szent Anna-program: kettő – Nagylakon és Angyalkúton – az országos helyreállítási terv (PNRR) alapjából valósul meg, hat pedig kormányzati finanszírozásból.

Az átadás után a bölcsőde működtetése az önkormányzat feladata

Országszerte már 115 új bölcsődét adtak át. Kíváncsiak voltunk, hogy a minisztériumnak van-e tudomása az Arad megyeihez hasonló esetekről, de Andercó Aliz, Cseke Attila RMDSZ-es tárcavezető sajtótanácsosa érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy a minisztériumnak nincs nyilvántartása arról, hogy mely intézmények működnek.

Pankotán tavaly adták át az épületet, idén májustól fogadnak gyerekeket | Fotó: Arad Megyei Tanács

Miután megtörténik az átadás-átvétel, a bölcsőde működési feltételeinek megteremtése a helyi önkormányzat feladata és felelőssége. A kormánynak kell jóváhagynia a személyzet alkalmazását, de miután a memorandumot elfogadják, vehetnek fel embereket

– nyilatkozta. Az is számít, hogy a munkálatok az év melyik szakában, a beiskolázási keretszámok és a bölcsődei beiratkozások előtt vagy után fejeződtek be, illetve mikor adták át az épületet. Mindenesetre az RMDSZ által kezdeményezett bölcsődeépítési programmal sok évtizedes hiányosságot pótol az állam, hiszen sok szülő számára megterhelő volt megoldani a még nem óvodaérett gyerekek felügyeletét munkaidőben.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.