
A nemzetközi légikikötő honlapján elérhető információk szerint az MGA Airlines és a Corendon gépeivel utazhatnak majd a nyaralók június 10. és szeptember 30. között. Mindkét járat keddi napokon vehető majd igénybe.

Kilenc ország 260 kiállítója mutatja be termékeit összesen 34 500 négyzetméteren.

A 6. fordulóban már a 14 élvonalbeli együttes is bekapcsolódik a küzdelmekbe.

A rendőrség leterelte az autóforgalmat a pályáról.

Szeptember 9-én Pécskán, 15-én Kisjenőben tartanak fogadóórát az Eurotrans Alapítvány munkatársai.

A pécskai székelyek csoportja sóvidéki, a Búzavirág palotás táncot mutatott be.

Kedden 11 órától tartották a pontifikális szentmisét magyar, román és német nyelven.

Szombaton 11 órától vasárnap hajnali egyig lehet használni a határátkelőt.