Egységesítik az online vasúti jegyvásárlást

Kevesebb mint egy hónapon belül beindul az integrált vasútijegy-értékesítési informatikai rendszer, amelyen keresztül több vasúti társaság járataira is lehet jegyet vásárolni – jelentette be csütörtökön a vasúti reformért felelős hatóság (AFR) elnöke.

Ştefan Roşeanu egy bukaresti szakmai rendezvényen elmagyarázta: ha beindul a rendszer, akkor az utasok ugyanazon a weboldalon az állami és a magán vasúttársaságok vonatjaira is vásárolhatnak jegyet, és nem kell előzetesen utánanézniük, hogy egy adott vasútvonalon melyik társaság üzemeltet járatokat.

A hatóság elnöke a Bârlad–Zernyest vasútvonalat hozta fel példaként, amelyen az állami vasúttársaság (CFR Călători) mellett a Regio Călători magánvállalat is indít vonatokat. Szerinte az utasoknak eddig fejtörést okozott annak a kiderítése, hogy erre az útvonalra melyik társaságtól kell jegyet vásárolniuk. A jelenleg tesztelés előtt álló, és legkésőbb márciusban beinduló új weboldalon azonban az összes vasúti társaság járataira lehet majd jegyet váltani – mondta el Ştefan Roşeanu.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.