Kortárs szlovák dráma és Jászai-díjas színművész a kamaraszínház színpadán
Martin Čičvák drámája, az Urna egy üres színpadon egy különös hibrid: egyszerre abszurd, filozofikus és metaszínházi. A történet szinte nem létezik – a tartalom maga a forma. Egy üres színpadon vagyunk, melynek a közepén egy urna ékeskedik. A színésznők, akik a térben megjelennek emlékeket idéznek, játszanak a jövővel – valójában önmagukról beszélnek. Önmagukról, a nagybetűs nőről, a művészről, magáról a művészetről és annak haláláról. Ez a dráma a színház és az élet határán lebeg, miközben a gyászról, az identitásunkról, és a hiányról beszél. Jelen esetben a színházi rendező hiányáról, ebben a konstrukcióban a mindenkori teremtő hiányáról. Mind a négy nő más-más szakmai és más-más magánéleti utat járt be, ezért másként emlékeznek, másként imádkoznak.
Az Aradi Kamaraszínház új produkcióját Györfi Csaba rendező-koreográfus állítja színpadra. Az előadás szereplői Jászay Dorina, Kovács Vanda, Ladács Fanni, Tarr Judit színművészek, dramaturg Szabó Attila, jelmeztervező Cristina Breteanu.
Az előadás a Déryné Program közreműködésével a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg. Az előadásra érvényesek a tavalyi Kamara-bérletek, valamint jegyek válthatók online a www.eventim.ro honlapon és a nagyszínház pénztárában.
A jegyiroda nyitvatartása:
- hétfőn zárva,
- kedden és pénteken 12–14 óra között,
- csütörtökön, szombaton és vasárnap 17–19 óra között.
- Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.
Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje
Április 1-én, szerdán 18 órakor különleges elcsendesedésre invitálja a nézőket az Aradi Kamaraszínház. Ez már feltámadás című előadóestjével Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész lép színpadra a bábszínház termében.
A kolozsvári születésű Szilágyi Enikő a ’80-as években nagy sikerrel lépett fel az erdélyi magyar színházakban, 17 mozifilmben és tévéjátékban láthatták őt a nézők jelentős szerepekben, majd magyarországi színpadokon bizonyította tehetségét, de Franciaországban is maradandót alkotott, francia sanzonestjét mai napig nagy sikerrel játssza Párizsban. Számos díja, kitüntetése mellett, 2017-ben a Francia Köztársaság Művészet és Irodalom Lovagrend díját is megkapta.
A néhai Szőcs Géza Kossuth-díjas költő által szerkesztett, Ez már feltámadás című előadóestjében Ady Endre, Kós Károly, Márai Sándor, Farkas Árpád, Karinthy Frigyes, Farkas Wellmann Éva, Szentimrei Jenő, Szőcs Géza írásai szólalnak meg.

Pályatársa, Nászta Katalin a következő sorokkal köszönti az előadást: „Magáévá teszi a verseket. (...) Cím nélkül mondja őket egymás után. Árad belőle az aktuális aggodalom. Költőtársa lesz a szövegíróknak. Velük vall, vagy inkább ők vallanak vele minket magunknak. Az embert – akinek társa akarok lenni – látom félni, haragudni, érvelni, sírni, bosszankodni jelenünk felett. (...) Ez már feltámadás. A versek, sorok a művészben támadnak fel, hangzanak a jelennel adekvát módon. Ha ti nem, ezek a kövek fognak szólni – merül föl az Ige. S ahogy az Ige is mindig többet üzen, mint mikor először hallottad, úgy ez az est is. Nemcsak önvizsgálatra késztet. (...) Szilágyi Enikő legyőzi önmagát. Érzékeny, nagybetűs művész, aki meg tud feledkezni arról, hogy az. Hála Istennek.”
Szilágyi Enikő pedig így vallott előadóestjéről: „Ez rekviem, felkiáltójel és örömóda egyben. Rekviem a halottainkért, felkiáltójel a tévedéseinkért és örömóda, hogy vagyunk.”
Az előadást közönségtalálkozó követi, amelyen kiderül, hogy egy mélyen gyökerező erdélyi magyar tudattal induló, tehetséges kolozsvári színésznő hogyan hódította meg a magyar, román és francia színpadokat, filmvásznakat, miként halmozták el díjakkal, kitüntetésekkel, majd Szőcs Géza verseiből összeállított, A kolozsvári sétatér című műsorából készült, a helyszínen megvásárolható hangoskönyvét dedikálja.
Az előadásra érvényesek a tavalyi Kamara-bérletek, valamint jegyek válthatók online a www.eventim.ro honlapon és a nagyszínház pénztárában.
A jegyiroda nyitvatartása:
- hétfőn zárva,
- kedden és pénteken 12–14 óra között,
- csütörtökön, szombaton és vasárnap 17–19 óra között.
- Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.
Az Aradi Kamaraszínház ezúton tájékoztatja a nézőket, hogy az idei évad előadásaira szóló bérletek árusítása csakis akkor kezdődhet meg, amikor elfogadásra kerül Arad 2026-os költségvetése.



