Román(iai) nő balesete Magyarországon

<em>Hír szerkesztése</em> Román(iai) nő balesete Magyarországon

A helyszínen meghalt egy román(iai) nő, amikor autójával letért az útról, és egy villanyoszlopnak csapódott a 47-es úton. A baleset hétfőn kora hajnalban történt Debrecen és Mikepércs között. A nő Mikepércs felé tartott, amikor – egyelőre nem tudni miért – letért az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött. A 24 éves nő életét már nem sikerült megmenteni, a helyszínen meghalt – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Origo

Egyre közelebb a téli rendezésű foci-vb

Hír beküldése

Az utóbbi időben egyre inkább a téli lebonyolítás került előtérbe, de mostanra a január-februári és a november-decemberi lehetőség közül utóbbi tűnik befutónak. A Sports Illustrated című amerikai magazin múlt csütörtökön több meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy novemberben és decemberben kerül majd sor a katari vb-re, legalábbis a munkacsoport tagjai ebben az időpontban állapodtak és ezt fogják javasolni a dohai ülésükön.

Sértő a külügynek a bevándorlókról készült brit dokumentumfilm

<em>Hír szerkesztése</em> Sértő a román külügynek a bevándorlókról készült brit dokumentumfilm

A brit csatorna múlt héten vetítette a Jönnek a románok című sorozat első részét, amely néhány, a szigetországba érkezett, ott munkát kereső román állampolgár életéről szól. A film készítői azt is bemutatták, hogy milyen életkörülmények közül indultak Romániából szerencsét próbálni a film többnyire roma nemzetiségű szereplői. Aurescu szerint a film igazságtalanul lejáratja a Nagy-Britanniában élő román közösséget, és ugyanazokat az általánosításokat, negatív előítéleteket terjeszti, amelyekkel egy évvel ezelőtt, a munkaerőpiac megnyitása idején riogatta a sajtó a briteket.

Gálvölgyi, Hernádi, Laár, Csákányi – idén is sztárvendégeket hív a kamaraszínház

<em>Hír szerkesztése</em> Gálvölgyi, Hernádi, Laár, Csákányi – idén is sztárvendégeket hív a kamaraszínház

Összesen tíz – hat nagyszínpadi és négy stúdiótermi – produkciót kínál a nézőinek az Aradi Kamaraszínház 2015-ben. Az idei évadban a közönség láthatja Gálvölgyi Jánost és Hernádi Juditot a Budapesti Játékszín Jutalomjáték című előadásában, élvezhetik Laár András fekete humorát, júniusban szabadtéri koncertet ad a világhírű Benkó Dixieland Band, megcsodálhatják az európai hírű Méhes Csaba mozgáskomikus és pantomimművész pech-showját, s megtudhatják, milyen a világ egy szekus értelmi fogyatékos fiának nézőpontjából a Szeretik a banánt, elvtársak? című BBC-díjas Székely Csaba-monodrámából.

Bánsági diákok kisfilmfesztiválja [AUDIÓ, VIDEÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Bánsági diákok kisfilmfesztiválja [AUDIÓ, VIDEÓ]

Harmadszor hirdette meg a Bánsági diákok kisfilmfesztiválját a temesvári Szórvány Alapítvány aradi és temesvári magyar középiskolásoknak, az előző két kiírás sikerein felbuzdulva. A tavalyi pályázaton, amelynek eredményhirdetését az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban tartották, aradi sikerek születtek, hiszen az első három helyen csiky-s diák végzett. Az idei fesztivál részleteiről Kása Zsoltot, a Szórvány Alapítvány munkatársát kérdezte Farkas-Ráduly Melánia a Temesvári Rádió február 4-i ifjúsági műsorában. Hallgassa meg az interjút, illetve tekintse meg ifj.

Elveszítette a minősített kétharmados többségét a Fidesz

<em>Hír szerkesztése</em> Elveszítette a kétharmados többséget a Fidesz

A magyar Nemzeti Választási Iroda szerint Kész Zoltán a szavazatok 42,66 százalékát szerezte meg, míg a második helyezett Némedi Lajosra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választópolgárok 33,64 százaléka voksolt. Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét uniós biztossá nevezték ki, ezért lemondott mandátumáról.

Oscar-díj – A Birdman a legjobb film

<em>Hír szerkesztése</em> Oscar-díj – A Birdman a legjobb film

Julianne Moore a Still Alice című Alzheimer-dráma főhősének megformálásáért a legjobb színésznő, Eddie Redmayne pedig A mindenség elmélete című filmben nyújtott játékáért a legjobb színész Oscar-díját vehette át. Az 55 esztendős Moore-t idén ötödször jelölték Oscarra, de most először vehette kezébe a szobrot. A Still Alice című filmben nyelvészprofesszort alakít, aki kezdi elfelejteni a szavakat, és mikor orvoshoz fordul, kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved.

Idén is folytatódik az Arad–Pécs együttműködés [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Idén is folytatódik az Arad–Pécs együttműködés [AUDIÓ]

Pénteken a baranyai megyeszékhelyen aláírták az idei kulturális együttműködési megállapodást Pécs és Arad között. A két önkormányzat, illetve a két város művelődési intézményei évek óta szoros kapcsolatot ápolnak, és ezt folytatni szeretnék idén is. Az egyezmény megkötése alklamából aradi képzőművészek egy csoportjának szerveztek közös kiállítást Pécsett. A rendezvényről és az idei programtervezetről Pataky Lehel Zsolt kérdezte Bognár Levente aradi alpolgármestert. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült telefoninterjút!

Király Andás: „Maximális támogatás kell a magyar oktatásnak” [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Király Andás: „Maximális támogatás kell a magyar oktatásnak” [AUDIÓ]

Február 23. az iskolai beiratkozás rajtjának dátuma, ami késő tavaszig tart, és a szeptemberben kezdődő új tanévre várják a leendő előkészítő és első osztályosokat, illetve szüleiket. Általános gond a csökkenő gyereklétszám, de a kisebbségi oktatásban többszörösen érződik ez a probléma: még a tömbmagyar vidékeken sem akadálymentes egy-egy kisebb iskolának összeszedni a megfelelő létszámot. Nem beszélve a szórványvidékek oktatási intézményeiről, amelyek közül sokban évről évre egy-egy gyereken múlik az osztály vagy a tagozat léte.