Araszolva építik az autópályákat

Az Országos Út- és Autópálya-kezelő Társaság közleménye szerint kedden aláírták a szerződést a Brassó – Marosvásárhely – Kolozsvár – Nagyvárad – Bors autópálya 10 kilométeres Maros megyei szakaszának a megépítésére.

A Nyárádtő ás Marosugra közti szakaszra a megbízást a JV SC STRABAG SRL–SC STRACO GRUP SRL társulás nyerte el, a beruházás összértéke több mint 251 millió lej áfa nélkül. A pénzt 85 százaléka az európai kohéziós alaptól származik, a többit a román állam biztosítja. A szerződés 60 hónapra szól, amiből az 12 hónapban kell elkészíteni a sztrádaszakaszt, a többi 48 hónap garanciális időszak, ami alatt az esetleges hibákat a kivitelezőnek kötelező kijavítania.

Mint köztudott, az észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban kötöttek szerződést a Bechtellel, de mindmáig nevetségesen kevés rész, alig több mint 50 km készült el, ezért 2013-ban felbontották a szerződést az amerikai vállalattal, mit több, a román államnak még több mint 37 millió eurós krátérítést is kellett fizetnie.

Az autópálya-vállalat másik közleménye szerint a ROMAIR CONSULTING SRL - DONGBU ENGINEERING CO. LTD konzorcium óvást nyújtott be a Nagyszeben–Piteşti 120 km-es autópálya-szakasz megvalósíthatósági tanulmányára kiírt licit eredménye ellen. A február11-i eredményhirdetés szerint a munka a Spea Ingineria Europea S.A. Milano Italia Sucursala Bucureşti – Tecnic Consulting Engineering Romania SRL. Társulásé lenne, de az Országos Fellebbviteli Tanács döntéséig nem kezdődhet meg az érdemi munka. Ez a sztrádaszakaszt egyébként öt részre „darabolják fel”, s mindegyik megépítésére külön versenytárgyalást írnak majd.

Emlékeztetőül írjuk, hogy a Nagylak–Pécska autópálya-szakaszt tavaly decemberben megnyitották a forgalom előtt, s az ígéretek szerint idén június végéig az Arad–Pécska részt is befejezik, és akkor összeköthető lesz a pálya a magyarországi M43-ssal.

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.