Prefektúra–önkormányzat meccs a büdzsé ügyében

Különbözőképpen vélekedik az önkormányzati bérkeretről folytatott tárgyalásról Arad megye prefektusa, illetve a megyeszékhely polgármestere.

Mint megírtuk, kedden amiatt nem szavazták meg a 2015-ös aradi büdzsét a helyi tanács ülésén, mert a kormány által megszabott felső fizetési határ nem fedezi a szükségleteket, azaz több önkormányzati intézménynél leépítéseket kellett volna eszközölni. Csütörtökön Cosmin Pribac prefektus fogadta Gheorghe Falcă polgármestert, Bognár Levente és Cătălin Ţiţirigă alpolgármestereket, továbbá a megyei közpénzügyi igazgatóság vezetőjét, akik a kormány területi képviselőjén keresztül próbálták a pnzügyminisztériumot arra bírni, hogy megemelhessék a bérkeretet. A prefektus közleményében úgy értékelte, hogy nem politikai, hanem közigazgatási kérdésről van szó, így nem látta értelmét Bognár javaslatának sem, hogy közvitát kezdeményezzenek a kérdésről valamennyi Arad megyei parlamenti képviselő és szenátor részvételével. Gheorghe Falcă közleményében ellenben úgy vélekedett, hogy igenis politikai indíttatású az ügy, és a szociáldemokrata kormány leszámolását látja mögötte a liberális vezetésű Araddal szemben; s ebben szerinte a prefektus a kormány cinkosa. A polgármester ragaszkodik ahhoz, hogy február 27-én – mint azt a képviselőtestületi ülésen elhatározták – a kormánybiztos a tanácsosok előtt is elmondja állsápontját. A városvezető szerint ha így marad a bérkeret, „megszűnik a filharmónia és a helyi rendőrség”, mert nem jut pénz az alkalmazottak fizetésére.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.