Szent István intelmei
Bepótolják a februárban elmaradt előadást.
Bepótolják a februárban elmaradt előadást.
Az Omen 1990-ben alakult az akkori legnépszerűbb magyar heavy metal zenekarból, a Pokolgépből kivált Nagyfi László és Kalapács József kezdeményezésére. Az Omen rögtön lemezszerződést kapott az akkor még monopolhelyzetben lévő Hungarotontól, s a Feketében c. album (1991) elindította a zenekart a siker útján. 2000-ben a zenekar megvált Kalapács Józseftől, 2007-ben pedig hosszú és súlyos betegség után a 38 éves Daczi Zsolt távozott a sors akaratából: halálával lezárult egy korszak az Omen történetében.
A rendelet értelmében az ügyfélnek még a művelet elvégzése előtt egyértelmű tájékoztatást kell kapnia az ATM képernyőjén arról, hogy az általa igényelt készpénzfelvételért, átutalásért, számlafizetésért, vagy bármilyen más banki szolgáltatásért mekkora díjat számol fel a bank, hogy az információ ismeretében lehetősége legyen visszakozni. A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly ősszel elfogadott rendelete az eredetileg közvitára bocsátott változatnál lényegesen kevesebb terhet ró a pénzintézetekre.
Szilágyi Tibor, az egyetem lemondott rektorhelyettese az MTI-nek elmondta, a román szenátusi tagok által megszavazott „egységes oktatási program” voltaképpen a gyógyszerészképzés jelenlegi helyzetének meghosszabbítására tesz kísérletet. Hozzátette, a szenátusi tagsággal rendelkező magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson. A magyar oktatók korábban levélben kérték az egyetem vezetőit, hogy vonják vissza a szavazásra bocsátott javaslatot, és keressenek olyan megoldást, mely összhangban van az oktatási törvénnyel.
A Tihanyi Vándorszínpad ünnepi előadása.
Az 1848-as forradalom kitörésének 167. évfordulója.
Történelmi visszapillantás 1848-ra.
Elsősorban olyan állásajánlókat és -keresőket várnak, akik kimondottan női munkaköröket kínálnak, illetve ilyenben szeretnének dolgozni.
Még mindig nagyon kevés mézet fogyasztanak a romániai lakosok: míg Európában átlagosan 4 kiló fogy fejenként egy év alatt, hazánkban csak fél kiló. Miközben a romániai méz nemzetközi viszonylatban is jónak számít. Hogyan lehet ezen változtatni, milyen kedvezményeket élvezhetnek a méhtenyésztők és méztermelők? Minderről szó esett az első aradi mézkiállításon, amit a Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara a Méhtenyésztők Országos Egyesületével közösen rendezett szombaton és vasárnap.
A Nemzetközi Nőnap alklmából március 7-én, szombaton 10 órától az Arad megyei RMDSZ székházában köszöntik a nyugdíjas pedagógushölgyeket és a Nőszervezet tagjait.