Kórustalálkozó a Kultúrpalotában

<em>Hír szerkesztése</em> Kórustalálkozó a Kultúrpalotában

Az aradi Kölcsey Egyesület idén is megszervezi az adventi hangversenyt és kórustalálkozót, amelyet ezúttal nem a belvárosi minorita nagytemplomban tartanak, hanem a felújított Kultúrpalota koncerttermében. A 105 éve épült Kultúrpalotát annak idején az ős-Kölcsey Egyesület kezdeményezésére építették.

A kórustalálkozó advent második vasárnapján, december 9-én 18 órakor kezdődik.

Adventi koncert Pécskán

December 15-én, szombaton 17 órai kezdettel adventi koncertet szerveznek a pécskai római katolikus templomban.

Fellép az Aradi Kvartett elnevezésű vonósnégyes, amely olyan fiatal zenészekből áll, akik számos hazai és külföldi rendezvényen szerepeltek már.

Pécskán az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz illő műveket adnak majd elő. A belépés ingyenes, mindenkit szerettel vár a Római Katolikus Plébánia és az Egyháztanács.

Cirkuszi hangulat a Csiky gólyabálján [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Cirkuszi hangulat a Csiky gólyabálján [AUDIÓ]

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium gólyabáljának témája A legnagyobb showman című filmen alapult, mely a cirkusz keletkezését és elterjedését mutatja be. A cikuszra jellemző sokszínűséget és „káoszt” ábrázoló nyitó tánc után a gólyáknak a különprodukcióikkal kellett színpadra állniuk, hogy megmutassák, gólyacsoportjuk mivel készült az elmúlt hetekben. Legnépszerűbb a tánc, az éneklés és a paródia műfaja volt a kilencedikesek körében.

Kéttucatnyi migráns Nagylakon

<em>Hír szerkesztése</em> Kéttucatnyi migráns Nagylakon

December 6-án, csütörtök reggel fél hat körül egy 50 éves török sofőr jelentkezett kilépésre és okmányvizsgálatra. A kamion a papírok szerint ipari berendezéseket szállított egy belgiumi vállalatnak, de a határőrök a vizsgálat során 24 potyautast találtak a rakomány közé bújva. A csoport (tíz felnőtt férfi és kilenc nő, továbbá öt kiskorú) tagjai iraki és szír állampolgárnak vallották magukat, és kiderült hogy Romániában menedékkérelmet nyújtottak be.

Díjazták a „mesebeli próba” résztvevőit

<em>Hír szerkesztése</em> Díjazták a „mesebeli próba” résztvevőit

A népmese napja egyúttal mozgalom, határon átívelő kulturális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben.

A battonyai városi könyvtár már a kezdetektől szervez programot a gyerekek számára népmesék megismerése, elterjedése érdekében. Tesszük ezt azért, mert a népmesék összekötik a múltat a jövővel, a nagyszülőt az unokával, fejlesztjük általa a gyermekek szókincsét, egyben tanít, szórakoztat és egyszerűen örömet jelent a népmesék olvasása.

Kolping Nap Pécskán

December 8-án, szombaton Adolf Kolping Napot szerveznek Pécskán. Az évente esedékes eseményt idén a katolikus lelkiségi mozgalom pécskai szervezete rendezi meg, a helybeliek mellett részt vesznek a bánsági Kolping Családok tagjai is.

A pécskai Kolping Család vezetősége ezúton szeretettel meghív minden pécskai tagot a római katolikus templomban 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére, illetve az azt követő programra.