Díjazták a „mesebeli próba” résztvevőit

A battonyai városi könyvtár már a kezdetektől szervez programot a gyerekek számára népmesék megismerése, elterjedése érdekében.

A népmese napja egyúttal mozgalom, határon átívelő kulturális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben.

A battonyai városi könyvtár már a kezdetektől szervez programot a gyerekek számára népmesék megismerése, elterjedése érdekében. Tesszük ezt azért, mert a népmesék összekötik a múltat a jövővel, a nagyszülőt az unokával, fejlesztjük általa a gyermekek szókincsét, egyben tanít, szórakoztat és egyszerűen örömet jelent a népmesék olvasása.

Az idei esztendőben intézményünk programja átnyúlt szeretett testvérvárosunkra, Pécskára is. Szeretettük volna, ha az ottani gyermekek is részesednek a népmesék olvasása közben megszerzett örömben, bölcsességben, tudásban. Így a Pécskai Magyar Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület segítségével kiosztottuk a gyerekek között a feladatlapokat.

Nagy örömünkre szolgált, hogy 21 gyermek nevezett a játékra, melyben különböző feladatokat kellett megoldani, a feladatok elvégzéséhez ismerni kellett meséket, különbséget kellett tenni a mű- és a népmese között, tudni kellett a mesetípusokat, a jellegzetes mesét kezdő és lezáró fordulatokat. A játékosok készíthettek illusztrációkat vagy bábokat a mesék alapján.

A Pécskai 2-es Számú Általános Iskola 19 diákja (a III., IV. és V. osztályokból), valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és Aurel Vlaicu Általános Iskola egy-egy tanulója a következő eredményeket érték el: Tóth Áron (III. A-osztály) 35 ponttal I. helyezett lett, Petkes Karola (III. A-osztály) 33 pontal II. helyezett, Popăţ Krisztián (III. A-osztály) 32 pontal III. helyezett, Beke Norbert (III. A-osztály) 30 pontal IV helyezett.

Dicséretet kapott Faragó Dominik Roland (IV. A-osztály), Tóth Ákos József (III. A-osztály), Köles Réka (III. A-osztály), Vörös Viktória (III. A-osztály), Oláh Letiszia Boglárka (IV. A osztály) és Boár Alexa Emma (III. A-osztály).

A gimnazistáknál Bella Viktória Csenge (VI. B-osztály) 39 ponttal lett első, Rognean Karina Anna (V. A-osztály) 37 pontal II. helyezett, Szénási Jozefina (V. A-osztály) 36,5 ponttal III. helyezett, Boros Boglárka (V. osztály) 35,5 ponttal IV. helyezett.

Bartos Gyopár Mária (V. A-osztály), Molnár Alexandra (V. A-osztály), Kocsik Renáta-Emma (V. A-osztály), Ordódi Szabolcs (V. A-osztály), Creţ Claudia Beatrice (V. A-osztály), Lakatos Emma Alexa (V. A-osztály) és Rácz Henrietta Boglárka (V. A-osztály) dicséretben részesültek.

Nagy örömünkre szolgált ez a közös program és a jövőben is szeretnénk a folytatni az együttműködést mind a pécskai gyermekekkel, mind az egyesülettel. Köszönetünk Tot Edit és Nagy Izabella tanítónőknek, Köles Katalin magyar nyelv és irodalom tanárnak, Bacsilla Eszter igazgatónak, valamint a résztvevő gyermekek szüleinek.

Dr. Palkó Lajosné, a Battonyai Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója

A rovatból ajánljuk:

Kapocs a Maros – vízitúra Aradtól Szegedig
Élménybeszámoló a négynapos kalandról.
Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Összehangolták a vízügyi adatbázisokat, közös elöntési „haváriatérképek” készültek.
Segítség az ingázóknak a beutazási adatlap módosítása [AUDIO]
Elég csak egyszer kitölteni a digitális járványügyi nyilatkozatot.
Jóváhagyta a kormány a kisvarjasi és ottlakai határátkelők megnyitását
A magyar fél vállalta az infrastruktúra kiépítését.