Megalakultak a városi szakbizottságok, Mészár Sándor még nem tette le az esküt

<em>Hír szerkesztése</em> Megalakultak a városi szakbizottságok, Mészár Sándor még nem tette le az esküt

A 23 tagú helyi tanács még mindig foghíjas, mert az RMDSZ polgármesterjelöltje és tanácsosi listavezetője, Mészár Sándor ezúttal sem vette át mandátumát, és így nem tette le képviselői esküjét. Ebből arra következtethetünk, hogy még mindig tartanak a tárgyalások az alpolgármesteri tisztségek elosztásáról. Mint azt Mészár a választások után elmondta, attól teszi függővé a tanácsosi mandátuma átvételét, hogy a városvezetés továbbra is az RMDSZ-nek szánja-e az egyik alpolgármesteri széket vagy sem.

A járványügyi szabályok betartásával látogathatók a temetők halottak napján

<em>Hír szerkesztése</em> A járványügyi szabályok betartásával látogathatók a temetők halottak napján

Az aradi önkormányzat alárendeltségébe tartozó közterület-fenntartó vállalat és a helyi rendőrség közös közleményben hívta fel a figyelmet, hogy lévén, hogy Aradon meghaladta a 4 ezreléket a fertőzés az utóbbi 14 napban, az utcán is kötelező a maszk használata, és ugyanez érvényes a temetőkben is.

Emellett a temetői sétányokon és a síroknál sem tartózkodhat hatfősnél nagyobb csoport, hacsak nem egyazon család tagjai.

Reformáció napja: közös ünnep az evangélikusokkal

<em>Hír szerkesztése</em> Reformáció napja: közös ünnep az evangélikusokkal

A protestánsok mindig is számbeli kisebbségben volt Aradon. Egy időben közösen választottak lelkészt a gyülekezetek, és megosztva viselték az egyházfenntartás terheit. Aztán a 19. században szétváltak a reformátusok és az evangélikusok, most már saját templomaik és egyházközségeik vannak, de néhány évtizede ismét egymásra találtak, és közösen ünnepelnek.

Így lesz ez idén is, október 31-én szombat délelőtt 10 órától az arad-belvárosi református templomban emlékeznek meg a reformáció kezdetéről. Igét hirdet Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor.

Nagyváradon folytatja szolgálatát Módi József református esperes

<em>Hír szerkesztése</em> Nagyváradon folytatja szolgálatát Módi József református esperes

Az Ágyai Református Egyházközség Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint Módi Józsefet meghívták és megválasztották a Nagyvárad-Újvárosi református gyülekezet lelkipásztorának, így 18 évnyi szoglálat után elköszönt az ágyai hívektől.

Az esperes köszönetet mondott a gyülekezet minden tagjának, a közösség életében fontos szerepet játszó személyeknek.

A polgármester javasolja a teraszok működésének meghosszabbítását

<em>Hír szerkesztése</em> A polgármester javasolja a teraszok működésének meghosszabbítását

A városháza közleménye szerint a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság közepette az önkormányzat így szeretne segíteni a vendéglátósoknak, akik ráadásul a belső helyiségekben jelenleg nem is fogadhatnak vendégeket.

A nyár elején a prefektus elrendelte a járdára épített teraszok lebontását, de az önkormányzat engedélyezte, hogy a kávéházak és éttermek székeket, asztalokat és napernyőket helyezzenek ki, és jelképes bérleti díjat kért a területfoglalásért.

Koronavírussal meghalt egy borosjenői és egy aradi egészségügyi dolgozó

<em>Hír szerkesztése</em> Koronavírussal meghalt egy borosjenői és egy aradi egészségügyi dolgozó

A 45 éves nő krónikus betegségben szenvedett, és kedd este hunyt el. A kórház vezetősége és munkaközössége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

A kórház vezetősége Facebook-bejegyzésben számolt be róla, hogy Daciana Gradát október 23-án diagnosztizálták koronavírussal, kórházba került, és kedd este elhunyt az intenzív terápiás osztályon. Daciana Grada 15 éve dolgozott a kórházban.