Décse és Rékes között járhatatlan az út

<em>Hír szerkesztése</em> Décse és Rékes között járhatatlan az út

A közlemény Răzvan Cadar alelnököt idézi, aki szerint az úttisztítással megbízott vállalatot felszólították, hogy megnövelt kapacitással dolgozzon az éjjel, főleg a hegyivdéki utakon. Hozzáteszik a közleményben, hogy a Décse (Dieci) és Rékes (Rivitiș) közötti út a kiáradt Fehér-Körös miatt járhatatlan, ezért azt javasolják az autósoknak, hogy kerüljék el azt a szakaszt.

A Román Rendőrség Infotrafic nevű szolgálata szerint is a havazás vagy áradás miatt járhatatlan utak közé sorolja a két település közötti szakaszt.

A koronavírussal diagnosztizált diákok fele Kolozs és Arad megyei

<em>Hír szerkesztése</em> A koronavírussal diagnosztizált diákok fele Kolozs és Arad megyei

Cîmpeanu arról számolt be a Digi 24 műsorában, hogy Bukarestből, valamint Arad és Kolozs megyéből összesen 122 koronavírusos tanulóról érkezett jelentés csütörtök délután 18 óráig. Ez az egész országban regisztrált fertőzött diákok számának pontosan a fele – tette hozzá.

A miniszter megismételte azt a felhívást, hogy amennyiben a szülők a megbetegedés legkisebb jeleit is észlelik gyermekükön, ne engedjék közösségbe. Bukarestben a félév kezdete óta 64 iskolás gyermekről derült ki, hogy fertőzött. A tanügyminiszter ezt a nagyobb mobilitással magyarázza.

Hétfőtől karanténba kell vonulniuk a Magyarországról érkezőknek is

<em>Hír szerkesztése</em> Hétfőtől karanténba kell vonulniuk a Magyarországról érkezőknek is

A CNSU határozata szerint, ha a „sárga listás” országokból beutazó személyek fel tudnak mutatni a határnál egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, akkor 10 napig kell karanténba vonulniuk Romániában (a lakhelyükön vagy egy általuk megadott címen). Akik nem rendelkeznek negatív teszttel, azoknak 14 napig kell karanténba vonulniuk.

A Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkezők akkor is 14 napos karanténba vonulnak, ha negatív tesztet mutatnak fel a határon.

A karanténkötelezettség nem vonatkozik a következő a személyekre:

Jövő pénteken kezdik kifizetni az oktatási támogatást

<em>Hír szerkesztése</em> Jövő pénteken kezdik kifizetni az oktatási támogatást

A közlemény szerint első körben leginkább azok kapják meg a mintegy 22 ezer forintnak megfelelő lejt, akik tavasszal már benyújtották az igényléseket, és van OTP-folyószámlájuk.

Második ütemben fizetnek azoknak, akik ősszel küldték be az igénylést, illetve számlát kell nyitniuk (első ízben igénylők), vagy valamely iratot pótolniuk kellett.

Több mint 50 migránst füleltek le a határon

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 50 migránst füleltek le a határon

A Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőnél hat kamion rakterében összesen 41 személyre bukkantak a határőrök. A 9 és 50 év közötti migránsok Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból és Szudánból származnak, és valamennyien menedékjogot kértek korábban Romániában.

Szintén Nagylaknál, a közúti határátkelőnél füleltek le további tíz afganisztáni állampolgárt, akik két kamion rakterébe rejtőztek el. A legfiatalabb közöttük 16, a legidősebb 33 éves, valamennyien menekültsátussal rendelkeznek.

„Beérett” az első előkészítős évfolyam [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> „Beérett” az első előkészítős évfolyam [AUDIO]

Több mint tíz tanintézményben kevesebb lesz a kilencedik osztályok száma ősszel, ennélfogva csökken egyes pedagógusok óraszáma is. A létszámhiány arra vezethető vissza, hogy a szeptemberben líceumba lépő korosztály volt az első, amely esetében az óvodai előkészítő osztályokat az iskolai keretek közé tették át, és a szülők választhattak az első osztály vagy a „nulladik” között.

Megfilmesíti a Magyar Golgotát az Aradi Kamaraszínház

<em>Hír szerkesztése</em> Megfilmesíti a Magyar Golgotát az Aradi Kamaraszínház

A Magyar Golgota című alkotás Török Ignác aradi vértanúnak állít emléket. A kivégzés előtti éjszaka története valós eseményekre épül, valós szereplőket sorakoztat fel, de Török Ignác volt szerelme és lánya látogatása az aradi várbörtönben már az írói képzelet szüleménye – olvasható az NFI tájékoztatójában.

A készülő filmet Pozsgai Zsolt író-rendező Nemescsói Tamásnak, a közelmúltban elhunyt magyar operatőr emlékének ajánlja, aki Török Ignác legközelebbi leszármazottja volt.

Ismét meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

<em>Hír szerkesztése</em> Ismét meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

A döntés értelmében érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom, azaz 23 és hajnali 5 óra között csak munkavégzés vagy életbevágóan fontos esetben hagyhatjuk el a lakásunkat, és ezt előre megírt felelősségvállalási nyilatkozattal kell alátámasztanunk – írja a Maszol. Szabályozzák az üzletek nyitvatartását: 21 óra után például csak a benzinkutak és a gyógyszertárak, továbbá a házhozszállítással foglalkozó éttermek maradhatnak nyitva.

Kamionostól rontott a házba

<em>Hír szerkesztése</em> Kamionostól rontott a házba

A szerencsén múlott, hogy a házban lakó két hölgy épp nem az utcafront felőli szobában tartózkodott, amikor a baleset történt.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 53 éves gépkocsivezető elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az útról, és a kerítést áttörve a ház falában állt meg.

Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, és azt a vétkes sofőrnek kell megétrítenie.