„Beérett” az első előkészítős évfolyam [AUDIO]

A tavalyihoz képest több mint 700 diákkal kevesebben fejezik be idén a nyolcadik osztályt Arad megyében, és ez meglátszik a középiskolai beiskolázási adatokon, amelyeket a tanfelügyelőség február elején küldött a tanügyminisztériumba.

Több mint tíz tanintézményben kevesebb lesz a kilencedik osztályok száma ősszel, ennélfogva csökken egyes pedagógusok óraszáma is. A létszámhiány arra vezethető vissza, hogy a szeptemberben líceumba lépő korosztály volt az első, amely esetében az óvodai előkészítő osztályokat az iskolai keretek közé tették át, és a szülők választhattak az első osztály vagy a „nulladik” között.

Arad megye egyetlen magyar középiskolájában, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, ha kevesebb diákkal is, de beindulhatnak a tervezett kilencedikes osztályok. A magyar okatatásszervezőket inkább az alsóbb tagozatokon lévő kevés diák száma aggasztja, nyolc iskolában, illetve magyar tagozaton több évfolyamot is össze kell majd vonni.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió keddi Magyar adásában hangzott el:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.